2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.

A kormányszóvivő légből kapottnak és alaptalannak nevezte az ellenzék bírálatait, amelyek szerint a 10 százalékos rezsicsökkentés áfa-tartalma kiesik a költségvetésből. Elmondta, hogy azt az összeget, amelyet nem kell rezsire fordítani, részben megtakarítja a lakosság, egy másik részét pedig fogyasztásra fordítja, amely szintén forgalmi adót generál. A pénztárgépek bekapcsolása az adóhivatal rendszerébe szintén megtörténik, így ezek a bevételek is időben fognak beérkezni a büdzsébe - jelentette ki.

Giró-Szász András emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben további 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre. Közlése szerint az idei büdzsét egy nagyon alábecsült növekedési prognózis alapján tervezték, amelynél magasabbra számít a kormányzat. Példaként a tavalyi súlyos aszályt említette, amely bázisa az idei évre tervezett mezőgazdasági előrejelzésnek. Az autóiparban - a szektor saját becslése alapján - 2-2,5 szeres termelésnövekedés várható - tette hozzá. A kormányszóvivő szerint egy nagyobb növekedés az év második felében lehetővé teheti a pedagógus életpálya-modell bevezetését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!