A japán pénzügyminiszter, Taro Aso egy hétfői nyilatkozata szerint hagyni kellene mielőbb meghalni az időseket, ahelyett, hogy kormányzati kiadásokból élethosszig finanszírozzák az orvosi ellátásukat.
Taro Aso japán pénzügyminiszter, aki egyben miniszterelnök-helyettes a nemzeti tanács társadalombiztosítási reformokról szóló ülésén úgy fogalmazott: "Isten ments, hogy valakire rá legyen erőltetve az élet, ha meg akar halni. Úgysem tudsz jól aludni, ha tudod, hogy mindezt a kormány fizeti". Véleménye szerint ez addig nem lesz megoldva, amíg nem hagyják őket siettetve elhalálozni - idézi Aso szavait a Business Insider.
Aso szerint neki erre a fajta gondoskodásra nincs szüksége. "Én gyorsan fogok meghalni" - mondta, majd megjegyezte, ő már írásban rendelkezett arról, hogy az életét ne hosszabbítsák meg mesterséges úton. Az ülés során Aso "cső-embereknek" hívta azokat, akik már önmaguk táplálására sem képesek.
A 72 éves korábbi miniszterelnök egyébként híres olykor kíméletlen megnyilvánulásairól. 2001-ben például óriási hullámokat keltett amikor azt mondta, egy sikeres ország van, ahol a "gazdag zsidók" élni akarnak.
A hétfői nyilatkozatától egyébként igyekezett visszakozni, hiszen már úgy fogalmazott, hogy az ő személyes véleménye volt, amikor az idősek gyorsak elhalálozásáról beszélt. "Ez az én személyes álláspontom volt, és nem az ahogyan az élethosszig tartó orvosi ellátó-rendszernek működnie kellene". Szerinte fontos, hogy az ember az utolsó napjait békében tölthesse.
Az öregedés egyébként érzékeny kérdés Japánban, hiszen a 128 millió lakos közel negyede 60 év feletti, a következő fél évszázadban pedig ez várhatóan már 40 százalékig kúszhat fel. Ugyanakkor a munkavállalói korú népesség csökkenése további nyomást helyez az amúgy sem tökéletes ellátórendszerre.
mfor.hu