2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Több száz millió forintos vagyoni hátrány érte a magyar államot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pazarló vagyongazdálkodása miatt, a szervezet 1992-es megalapítása óta - tudta meg a HírTV és a Magyar Nemzet a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól.

A napilap csütörtöki számában ismerteti: a Kehi a szervezet 2005 és 2009 között végzett vagyongazdálkodását vizsgálta. A most elkészült jelentés szerint az alapítvány 1992-ben induló vagyonként 365 ingatlant - köztük számos nagy értékű szállodát - kapott, azonban ezek közül ma már egyetlenegy sincs az alapítvány közvetlen tulajdonában. Megállapították azt is, hogy az alapítvány 500 millió forintot szakszervezeteknek fizetett ki, üdülési csekk népszerűsítése címén. Ráadásul a hivatal által megismert kuratóriumi jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a "burkolt támogatás célja a szakszervezeti vezetők rekreációja volt" - írja a lap.

A pénzből a Kehi megállapítása szerint 20 ezer szociálisan rászoruló ember kedvezményes üdülését kellett volna biztosítani.

Kiderült, hogy az alapítvány a vizsgált időszakban több mint 15 millió forintért bízott meg ügyvédi irodákat olyan tevékenységekkel, amelyekért állandó jogi képviselőjét havonta fizették. Emellett többször kötöttek szerződést korábbi döntések utólagos értékelésére.

A vizsgálat szerint az alapítvány dolgozói messze az átlag felett kerestek, például 2009-ben az átlagjövedelmük meghaladta a 700 ezer forintot, ami a Kehi szerint nem volt arányban az elvégzett munkával - írja a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!