2p

Sehogy sem sikerül kézben tartani az állami kiadásokat, és a két éve indított kiigazítás is inkább épül a bevételek emelkedésére, mint a költségek leszorítására – ez szűrhető le a költségvetési adatokból, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanulmányából, írja a Világgazdaság.

A készítők többek között rámutatnak: az állami bevételek olyan jól alakulnak, hogy már tavaly túllépték az eredetileg csak 2008-ra tervezett szintet, a kormány pedig immár még magasabb mértékkel számol. Ám az adatokból az is kiderül: az idén a kiadások pontosan annyival – a GDP arányában 0,6 százalékkal – lépik túl az eredeti tervet, amennyivel több bevétel folyik be az állam kasszájába.

A kabinet ugyanis eredetileg a GDP megközelítően két százalékával kívánta csökkenteni a költségeket, ám jelenleg már csak 1,3 százalékpontos apadásra van esély, egyebek között a nyugdíjak és a közszférában dolgozók keresetének alakulása miatt.

A kockázatokat növeli, hogy jelentős mértékű a lefaragás az önkormányzati támogatások terén, ezek az idén csaknem kétszer gyorsabban csökkennének, mint az előző két-három évben. A számvevők szerint azonban igencsak kérdéses, hogy ez a megtakarítás teljesíthető-e.

Ma még lenne lehetőség arra, hogy a kormány ne eressze szabadon a kiadások emelkedését, hanem ezen a téren ragaszkodjon a korábban tervezett, jóval alacsonyabb számokhoz. Így a bevételi többletek akár jelentős reformok számára is mozgásteret teremthetnének – számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!