2p

A magyar kiskereskedelem növekedési üteme lassult a nyár utolsó hónapjában, de ettől függetlenül még leelőzzünk az Európai Uniót éves bázison.

Ahogy reggel megírtuk, a hazai kiskereskedelem erősen behúzta a féket augusztusban és az idei leggyengébb éves bázisú növekedését produkálta.

Bár a KSH az előzetes adatokban nem publikál havi összevetésű adatot, az Eurostat igen, ebből pedig az derül ki, hogy a hazai kiskereskedelem szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2 százalékkal esett vissza. Eközben az EU stagnált, tehát ebben a tekintetben kissé alulteljesítettünk, bár az éves bázisú adatok ismeretében ez az adat nem meglepő.

Az egyes országokra vonatkozóan termékcsoportok szerinti bontás nem áll rendelkezésre havi összevetésben, de azt tudjuk, hogy az unióban az üzemanyagok húzták a fogyasztást augusztusban júliushoz képest, míg a nem élelmiszerek fogyasztása 0,2 százalékkal csökkent. Élelmiszerekre, alkoholra és dohányra 0,5 százalékkal költöttünk többet.

Nem úgy éves bázison…

Az előző év hasonló időszakához viszonyítva a magyar 4,7 százalékos növekedés még mindig magasabb, mint az uniós átlag 2,6. Ennek azért van jelentősége, mert ha az elmúlt fél évet nézzük, akkor kiderül, hogy az EU kiskereskedelme hasonló ütemben emelkedett éves bázison, tehát a hazai fogyasztás dinamikájának lassulása ellenére sem kell szégyenkeznünk a közösségben.

Ha éves bázison nézzük az egyes termékcsoportok növekedését az EU-ban, akkor kiderül, hogy az üzemanyagok 3,3, az élelmiszerek 2,5, a nem élelmiszerek forgalma pedig 2,7 százalékkal nőtt.

A legerősebb növekedéssel a románok (8,5), az írek (7,7) és a lengyelek (5,7) büszkélkedhettek. Luxemburgban viszont 12,6 százalékos volt a visszaesés (az elmúlt hónapokban is hasonló ütemben csökkent náluk a forgalom), Bulgáriában 1,9, Belgiumban pedig 1,7.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!