1p

A ma reggel publikált KSH adatok alapján még a meglehetősen szerény várakozásoknál is rosszabb GDP adat látott napvilágot, a tavalyi infláció 7,1 százalékos volt, ami ugyan a várakozásoknak megfelelő, ám nominálisan igen magas.

A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest - közölte a KSH. Az éves adat megegyezik az elemzői várakozásokkal.

A maginfláció januárban 0,6 százalék, 12 havi összehasonlításban 5,2 százalék volt. A fogyasztói árak 2007-ben átlagosan 8 százalékkal emelkedtek, decemberben 7,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006 decemberében és 0,4 százalékkal nőttek 2007 novemberéhez képest.

A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,8 százalék volt éves bázison - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján. Az elemzők a negyedik negyedévre 1,1 százalékos GDP-növekedést vártak.

Az inflációs és GDP adatokról részletes elemzést közöl az mfor.hu  a nap folyamán. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!