2p

A bankrendszer mellett a jövő évi költségvetésről és gazdasági növekedésről is beszélt Varga Mihály az M1 Az Este című műsorában.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában elmondta, hogy amennyiben idén sikerül egy 0,9-1 százalék körüli növekedési ütemet elérni, akkor reálisan tervezhető a jövő év kettő százalék körül. Hozzátette: az idei év újítása volt, hogy jelentős tartalékkal tervezett a kormány. Amennyiben nem sikerült volna tartani az előirányzott növekedési ütemet, a tartalékból fedezte volna a kormány a kieső bevételeket – mondta a miniszter. Varga megjegyezte, hogy a költségvetés általános tartaléka mellett jövőre is van egy országvédelmi alap, százmilliárd forint, amelyből lehet finanszírozni az év közben felmerülő problémákat. (szerk.: idén az Országvédelmi Alap 400 milliárd forintos volt). Varga Mihály szerint a 2014-es év az ideihez lesz hasonló, de határozottabb növekedési pályára áll majd a magyar gazdaság.

A nemzetgazdasági miniszter szerint azok az országok tudtak a válsággal szemben megbízhatóan védekezni, ahol volt olyan pénzintézet, amely hazai tulajdonban volt. Nem feltétlenül állami tulajdonról beszélünk – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy a válságot követően az anyabankok a leánybankokon keresztül vontak el forrásokat, ami azt jelentette, hogy a hitelezési szint visszaesett. Egy biztonságosabb működést ad a magyar gazdaság számára, ha a hazai bankrendszer egy jelentős tulajdona magyar kézben van, hozzátéve, hogy ettől "nem vagyunk messze" - mondta Varga. Szerinte ehhez az kell, hogy a Takarékbank betöltse azt a szerepét, amelyet például Ausztriában.

Elmondta, hogy az érdekek nem tették lehetővé a Takarékbankok ügyének elhúzását, példaként említve a Soroksári Takarékszövetkezetet, ahol szintén gyors beavatkozásra volt szükség. Varga Mihály kiemelte: amennyiben a százmilliárdos tőkejuttatás megtörténik a takarékszövetkezeti rendszerben, a rendszer képes lesz a mostani ötszázaléknyi részarányát a magyar pénzintézetek között megnövelni, esetleg megduplázni.  (szerk.: Orbán Viktor nemrég ennél merészebben is fogalmazott, szerinte akár a mostani 5 százalék helyett 15-re nőhet a részesedése a takarékoknak).

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!