TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A jelentős, közel 8 százalékos első negyedéves bővülés után áprilisban mínuszban zárt az ipar. A negatív eredmény elsősorban a bázis- és a húsvéthatással magyarázható.

Áprilisban 3 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye éves összevetésben. A visszaesés annyiban meglepő, hogy az ipar lendületesen kezdte az évet, az év első három hónapjában ugyanis közel 8 százalékos volt a növekedés.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője azt mondta, a 3 százalékos visszaesés egyszeri tényezőkkel magyarázható. „Tavaly áprilisban jelentős volt az ipari bővülés, tehát eleve magas bázishoz viszonyítható a mostani adat. Emellett az idén a húsvétpéntek munkaszüneti nap volt, és összesen három munkanappal kevesebb volt az idén áprilisban, mint egy évvel ezelőtt” - mondta a szakember. A friss ipari adatsorból az is látszik, hogy a munkanaphatással korrigált mutató szerint áprilisban 2,5 százalékkal nőtt az ipari termelés.

Németh Dávid elmondta, hogy a 2010-es bázison az ipar teljesítménye márciusban 128,9 százalékos bővülésnél tartott, áprilisra ez mérsékelten, 127,9 százalékra csökkent. „Bár az áprilisi ipari adatok első látásra gyengének tűnnek, de nem gondoljuk, hogy tartós lenne a visszaesés. Arra számítunk, hogy májusban már újra pluszba kerül az ágazat termelése” - tette hozzá. Az viszont még kérdéses, hogy az első negyedévben elért közel 8 százalékos növekedés tartható-e. A jelenlegi kilátások alapján ennél valamivel alacsonyabb, 5-6 százalékos többlet várható az év egészében.
 
Ugyancsak a húsvéti ünnepek hatását emelte ki Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is kommentárjában.
 
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője 
 
A húsvéti ünnepek áprilisra esése miatt Európa szerte megfigyelhető volt az ipari termelés visszaesése, ill. az európai autóeladások áprilisi csökkenése, aminek következtében a hazai járműgyártás is visszaesett áprilisban. Májusban feltehetően újabb lendületet kaphat az ipari termelés, mivel az európai autóeladások is visszatértek a növekedési pályára, valamint új kapacitások léptek üzembe a közelmúltban. Az ipari termelés várható élénkülését a bizalmi és beszerzési menedzser indexek továbbra is jelzik (a hazai beszerzési menedzser index történelmi csúcsra, 62,1 pontra ugrott májusban), valamint az európai konjunktúra is határozottan további élénkülést mutat. Az alacsony tavalyi bázis és egyes új élelmiszeripari, gumiipari, valamint autóakkumulátor gyártó kapacitások üzembe helyezése miatt Suppan szerint idén 6 százalékra gyorsulhat a növekedés. Lényegesebb gyorsulásra 2018-ban számítunk az elemző szerint, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások (Audi, Mercedes) lépnek üzembe.  
 
mfor.hu 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.