2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Április végén 42 milliárdos plusszal zárt az egész évben 1800 milliárd forintból gazdálkodó Egészségbiztosítási Alap, a bevételek több mint 3 százalékkal, 20 milliárd forinttal haladták meg az időarányos előirányzatot, a kiadások pedig 4 százalékkal, 22,5 milliárd forinttal maradtak el attól - számol be róla a Napi Gazdaság hétfői száma.

A gyógyszergyártóktól az előirányzottnál 45 százalékkal több, 16,3 helyett 23,8 milliárd forint folyt be az alapba, illetve 38 helyett 48,4 milliárd forint bevétel származott egészségügyi hozzájárulásból. A baleseti adó 8 milliárd helyett 10 milliárd forinttal növelte a kasszát, a népegészségügyi termékadóból azonban a tervezett 7 helyett csak 6 milliárd folyt be.

Az előirányzottnál egymilliárd forinttal kevesebb táppénzt fizettek ki, és gyermekgondozási díjra is 1,6 milliárddal kevesebb ment el. A legnagyobb megtakarítást a 880 milliárd forintos gyógyító-megelőző kassza produkálta 24,4 milliárd forinttal - a költségeket leginkább az aktív fekvőbeteg-ellátásban fogták meg.

A kiadások között szembetűnő a gyógyszertámogatásokra kifizetett 21 milliárd forint többlet, ami 30 százalékkal haladja meg az időarányos költést, gyógyászati segédeszközökre a tervezettnél 15 százalékkal többet, 16,6 milliárd forintot költöttek - ismerteti a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!