3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Számításaink szerint havi 146 forintot kereshet egy átlagos ScienNet közösségi tag, ha csak a társaság kommunikációja által fókuszba állított "nóvummal", a közösségi vásárlás adta mennyiségi kedvezményekből befolyó bevételekkel kalkulálunk.

A Világgazdaságnak szerdán nyilatkozó Leinemann Zsolt, a ScienNet hazai partnercége, a Headmin Kft. ügyvezető igazgatója szerint a társaság tervei szerint közösségük idén 17,5 milliárd forintot költ el partnercégeiknél.

Megvizsgálva a ScienNet oldalán elérhető kiemelt partnerboltokat azt látjuk, hogy a csatlakozott Coop üzletekben történő vásárlás 1, a Skála üzletekben 5 (az is csak Skála utalvány, vagy Volksbank ScienNet kártya esetén),  míg új előfizetés esetén Datanet hálózatban 7 százalék jutalékot kap a közösség. Feltételve, hogy az emberek sokkal gyakrabban vesznek kiflit, mint internetes előfizetést, nem tévedhetünk nagyott, ha volumen alapján átlagosan maximum 5 százalékos jutalékkal számolunk.

Ezzel az átlagos jutalékkal a közösség idei évre tervezett 17,5 milliárdos forgaloma után 875 milliós éves bevételt generálódik, ami havi szinten 73 milliós keretet ad a társaság és a rendszer működtetésére, fejlesztésére, reklámozására, na és persze a tagok "fizetésére". Feltételezve, hogy év végére a közösség egymillió tagot fog számolni, és most félévkor 350 ezer vásárlóval rendelkezik, akkor szintén nem állhatunk túl messze az igazságtól, ha a forgalommal súlyozva éves szinten 500 ezer éves átlagos taggal számolunk. Vagyis a havi 73 millió az átlagos tagszámra vetítve fejenként havi 146 forint bevételt jelent. És ebből a 146 forintból  még finanszírozni kell a rendszer működtetését, fejlesztését, a vezetőség bérét és nem utolsó sorban azt az 50-60 ezer embert, akik a közösség vezetője szerint ma már a ScienNetből élnek. 

Működhet így rentábilisan ez az üzleti modell az MLM befizetések nélkül?

A fenti számítások alapján bátran kijelentjük, hogy nem. Ugyanakkor ott a közösség MLM rendszere, ami szintén termeli a bevételt. A hagyományos multilevel szisztéma alapján, aki hamarabb lépett be az többet kap, de a közösség tagjainak 10 ezer forintért vásárolható kreditekkel  lehetőségük van arra, hogy előrébb lépjenek.  Persze mindenki annyi kreditet vesz, amennyit a pénztárcája bír.
Ha feltételezzük, hogy minden tag vesz egy 10 ezer forintos kreditet, amivel persze mindenki ugyanott lesz a listán, mint eddig – hasonlóan ahhoz a szituációhoz, amikor a stadiumban mindenki áll, de senki sem lát jobban, mint amikor mindenki ült - , akkor egymillió taggal 10 milliárd forinthoz jutnak a közösség vezetői.  És mindezek mögött egy olyan cég áll, amelynek 3 millió forint a törzstőkéje.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!