2p

Az Európai Központi Banknak (EKB) korlátlan mennyiségben kellene felvásárolnia államkötvényeket, mindaddig, amíg nem sikerül lendületbe hozni a gazdaságot és növelni az inflációt - mondta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára.

Angel Gurría szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon amellett szállt síkra, hogy a merész akcióhoz szabad kezet kell adni Mario Draghinak, az EKB elnökének.

"Hadd menjen el Mario, ameddig csak tud" - mondta Gurría, hangsúlyozva, hogy nem kellene plafont szabni az eszközvásárlásra fordított összegnek.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtökön tart ülést, és általános a várakozás, hogy az eurózóna jegybankja újabb nagyszabású, úgynevezett mennyiségi enyhítési programot hirdet meg. Ennek keretében előzetes értesülések szerint a bank akár ezer milliárd euró értékben is vásárolhat államkötvényeket, és amerikai mintára 2016 végéig havi 50 milliárd eurót pumpál a döcögő euróövezeti gazdaságba.

A program hasznosságát azonban sokan vitatják, így elsősorban Jens Weidmann, a német központi bank, a Bundesbank elnöke. Draghi többször jelezte, hogy az EKB hasonló gazdaságélénkítő intézkedéseket készül hozni, mint amilyeneket az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed alkalmazott. Weidmann ellenben újra meg újra azt hangoztatta, hogy az olcsó pénz politikája, amelyet a Fed és a japán jegybank követ, nem ültethető át egy az egyben Európába, mert Európában nincs központi kormány, ráadásul a túl olcsó hitelek egyes országokban késleltethetnék a szükséges reformok végrehajtását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!