1p

Már ősszel a kormány asztalára kerülhet a vízdíj csökkentéséről szóló tervezet - írja a hirado.hu

A Híradó úgy tudja, már ősszel a kormány asztalára kerülhet a vízdíj csökkentéséről szóló tervezet. Ennek alapján döntenek majd arról is, hogy országosan vagy regionális szinten lesz-e egységes a vízdíj.

Még tavaly is sok helyen ötszörös, sőt néhol tízszeres különbség volt egy köbméter víz árában, az ország különböző részei között. Akkor még majdnem félezer vízszolgáltatást nyújtó cég működött, ezért lehetett ekkora az eltérés. Míg 4 éve még 490, ma már csak 48 cég van a piacon. A vízszolgáltatással foglalkozó szakjogász szerint egyetlen állami szolgáltatóra volna szükség, így még tovább csökkenhetne a vízdíj - írja a hirado.hu.

A kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkár leszögezte: a kormány célja, hogy idővel önköltségi áron kapja a lakosság a vizet.

Az egységes közszolgáltatás lényege, hogy mindenki minden szolgáltatást megkapjon, mind minőségben, mind pedig mennyiségben, és árban természetesen. Amit a rezsicsökkentéssel elindítottuk, azt folytatni szeretnénk – húzta alá Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkára.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!