2p

A csütörtöki aukción sem panaszkodhatott az Államadósság Kezelő Központ az érdeklődés hiányára. Különösképpen az 5 éves papírok iránt volt felfokozott a kereslet.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján 25 milliárd forint értékben hirdetett meg 3 éves, 20 milliárdért 5 éves, 15 milliárdért pedig 10 éves papírokat. Mindhárom lejárat esetén fokozott érdeklődés volt, és a felkínált mennyiségnél nagyobbra nyújtottak be ajánlatot a forgalmazók.

A legjelentősebb kereslet az 5 éves kötvényeknél nyilvánult meg, ahol 113 milliárd értékben érkeztek ajánlatok. (Ez arányaiban hasonlóan elképesztő, mint ahogy a keddi aukción a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek esetében történt.)

A fokozott keresletre tekintettel az ÁKK az 5 éves kötvényeknél a tervezett 20 milliárd forint helyett végül 30 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. (Igaz, két héttel korábban a vártnál gyengébb volt az érdeklődés a hosszabb magyar papírok iránt.) Érdekesség, hogy az átlaghozam az élénk kereslet ellenére sem csökkent a legutóbbi kibocsátáshoz képest, hiszen ezúttal 3,38 százalék lett, míg előtte 3,32 százalékos átlaghozamon bocsátotta ki az ÁKK a papírokat. Ha viszont kicsit távolabbra tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy négy hete 3,62, hat hete 3,77, míg nyolc hete 4,39 százalékon tudtuk ezeket a forrásokat bevonni.

Ami a 3 éves kötvényeket illeti, a felkínált 25 milliárddal szemben 38 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, ám az ÁKK csak 20 milliárdot fogadott el ebből. A 3 éves kötvényeknél az átlaghozam 3,05 százalék lett, ami megegyezik a két héttel korábban kialakult szinttel.

A 10 éves papíroknál a terveknek megfelelően fogadott el ajánlatokat az ÁKK, a beérkező 26 milliárdra 15 milliárdnyi kötvényt adott el. Az átlaghozam ennél a kötvénynél 4,38 százalék lett, ez megegyezik az egy hónappal ezelőtti utolsó aukción kialakult hozamszinttel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!