3p

Újabb eszközzel, a kéretlen levelek küldésével bővült az adónk egy százalékáért küzdő szervezetek arzenálja. A módszer olcsó és hatékony, de törvénytelen, szakemberek szerint pedig egy nagyobb szabású spamhadjárat részei is lehetnek a segítségünket kérő levelek.

A civil szervezetek leggyakrabban társadalmi célú hirdetésekben kérik az adózók felajánlását - ám ezt csak a kevesek engedhetik meg maguknak, hiszen a médiumok TCR tarifái a listaár 10-30 százalékára rúgnak. Ezért rendkívül fontos, hogy a szervezetek minél olcsóbban érjék el a célcsoportjukat - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

Akinek nem futja hirdetésekre, az honlapján vagy egyéb megjelenési felületén kérheti segítségünket, ám élelmes civilek újabban elektronikus levélszeméttel, spamekkel bombázzák a lakosságot, amelyben négy "közkedvelt" területen (gyermek-, környezet-, állat- és egészségvédelmi) működő civil szervezeteket ajánlanak az adóbevallásukat kitöltők figyelmébe. A csatolt honlapcímen egy olyan portál található, amelyen mind a négy szervezet tevékenységét bemutatja, illetve azonnal rendelkező nyilatkozat is letölthető, ezzel is megkönnyítve az adóforintok eljutását a címzettekhez.

Az új eszköz törvénytelen

"Az új eszköz, amellyel felajánlásra buzdítanak olcsó és hatékony, viszont nem törvényes" - mondja Bódis Ákos, a spamszűrőket készítő Sunbelt Software hazai képviseletének ügyvezetője. Magyarországon ugyanis az Európai Uniós szabályozás él, vagyis ismeretlentől csak akkor kaphatunk levelet, ha erre előzetesen engedélyt kért, és mi azt írásban megadtuk.

A kiküldők valószínűleg abban bíznak, hogy a nemes ügyre való tekintettel senki sem veszi majd zavarásnak és nem tesz feljelentést, ami egyébként minden kéretlen levél beérkeztekor jogában áll.

Kialakulóban a magyar spammelési szokások

A Sunbelt Software szakembere szerint viszont más oka is lehet az 1 százalékos adót kérő levél kiküldésének. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján fejlődőben van a magyar spammelési "kultúra". Egyre több az úgynevezett tapogatózó levélszemét, amely ártatlan, vagyis nem kereskedelmi célú levélként teszteli azt, hogy hány felhasználó kattint rá a kiküldött linkre - ilyen lehet a szóban forgó e-mail is. A spammelők ilyenkor a legtöbb felhasználó által alkalmazott szűrő működését és hatékonyságát mérik le, majd a begyűjtött tapasztalatok és kattintási statisztikák alapján ajánlatot tesznek megrendelőiknek, és készítik el igazi, már fizetett hirdetéseket tartalmazó kéretlen levelüket.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!