3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A költségvetési szervek tartozása a novemberi historikus csúcspont után közel 10 százalékkal mérséklődött, így 66,6 milliárd volt a teljes adósságállomány. Egy minisztérium viszont növelte adósságát.

A kincstári költségvetéssel rendelkező, központi költségvetési szervek és a TB alapok együttes tartozásállománya december végén 66,6 milliárd forint volt, ami a törvénnyel módosított eredeti előirányzat 2,7 százaléka. A tartozásállomány az előző hónap történelmi csúcsához képest 7,5 milliárd forinttal csökkent, és ezzel egy tavaly február óta tartó emelkedő trend tört meg.

Az összes adósságon belül az állammal szemben fennálló tartozás 10,2 milliárd forint, ami elsősorban a költségvetési törvényben előírt befizetési kötelezettség elmulasztásából, illetve jogszabály alapján beszedett, de az irányító szerv részére nem teljesített bírságbefizetésből adódik - derül ki a Magyar Államkincstár frissen közölt statisztikájából. A kifizetetlen szállítói-szolgáltatói számlaállomány tárgyhóban 56,4 milliárd forint volt.

Lejárat szerint a költségvetési szervek adósságának legkisebb hányadát a 30 és 60 nap közötti lejáratú tartozások teszik ki, míg 36 százaléka 30 nap alatti, 39 százaléka pedig 60 nap feletti adósság. Az összetételt tekintve novemberhez képest a 30 nap alatti fizetési elmaradások aránya csökkent.

Az EMMI továbbra is csak eladósodik

A 66,6 milliárd forintos adósság 74,7 százaléka az Emberi Erőforrások Minisztériumánál halmozódott fel, ami nem meglepő, mivel rendre a legnagyobb tétellel járul hozzá a költségvetési szervek adósságállományához. (Novemberben 65,2 százalék volt ez az arány). A fejezet teljes tartozásállományából a betegellátást is végző négy egyetem adóssága 8,6 milliárd forint, a megyei és a fővárosi önkormányzattól átvett egészségügyi intézményeké 20,6 milliárd, a városoktól átvett kórházaké pedig 11,4 milliárd forint.

Jelentős adósságállománnyal rendelkezik még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is, melynek tartozása december végét az előző havinál 12 százalékkal kevesebbet, 15,2 milliárd forintot tett ki. A Belügyminisztérium 94 milliós tartozása pedig éves mélypontnak felel meg, mivel előző hónapban még 4,35 milliárd forintnyi elmaradás volt a "számláján". (Az év utolsó napjaiban 16,9 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés tartalékaiból, amiből jelentős mértékben részesült a rendőrség is.)

Többségében egyébként decemberben csökkentették az adósságállományt a költségvetési szervek, egyedüliként az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölt 3 százalékos növekedést. Arányaiban sokat "tüntetett" el még a Belügyminisztérium, és a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

A Magyar Államkincstár statisztikája szerint a 842 megfigyelt intézmény közül 298 nem küldte meg határidőre az adatlapját, és 20 hibásan teljesítette az adatszolgáltatást. A felszólítás ellenére a zárás időpontjában 113 intézmény adata nem állt rendelkezésre, ami jelentős mértékű romlást jelent az előző havi 47 adatot nem szolgáltató intézményhez képest. Az adós intézmények száma tárgyhóban 334, ebből minősített 83, de 162 intézménynek csak 30 nap alatti tartozása van.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!