Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában újraindult az a per, amelyet a magyar állam indított több mint hat évvel ezelőtt a Postabank volt könyvvizsgáló cégei ellen, a következő tárgyalás várhatóan jövő év április 4-én lesz.

A magyar állam és társai mint felperesek több mint hat évvel ezelőtt indítottak kártérítési pert a Deloitte könyvvizsgáló cég és két másik könyvvizsgáló ellen. Együttesen mintegy 170 milliárd forintot követeltek a Postabank egykori könyvvizsgálóitól, mert álláspontjuk szerint hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzintézet működéséről, gazdasági teljesítményéről hamis kép alakuljon ki.

Az alperesek auditált postabanki mérlegei alapján került sor az 1997-es, illetve 1998-as tőkeemelésekre, majd a bank konszolidációjára, amelyek összességében mintegy 170 milliárd forintjába kerültek az államnak.

Az új eljárás azért indult, mert ez év március 2-án a Fővárosi Ítélőtábla a kártérítési perben az állam által követelt, mintegy 132 milliárd forintnyi konszolidációs kárt illetően megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét.

Egyúttal a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatával mindhárom alperes vonatkozásában új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot, és jogerősen elutasította a több mint hat éves perben a részvénynévérték-csökkenéssel kapcsolatos negyvenmilliárd forintos állami kárigényt, mindhárom perben érintett könyvvizsgáló cég vonatkozásában.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.