5p

Az adóhatóság egyre szélesebb adózói körnek készíti el a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét, ami – ha az illető nem tesz rá észrevételt – bevallássá válik. Ez magában hordozza azt a veszélyt is, hogy elfeledkezünk kedvenc állatmenhelyünk, helyi bélyeggyűjtő klubunk vagy épp vallási közösségünk számára felajánlani azt a bizonyos 1+1 százalékot. Cikkünkben segítünk eligazodni.

Május 20-a évek, sőt évtizedek óta a hazai adórendszer egyik legfontosabb dátuma, a magánszemélyek jövedelemadó-bevallási határideje. Bár a bevallás formája, elkészítésének módja folyamatosan változott, fejlődött (az évente kézbesített, csaknem százoldalas kitöltési útmutatóval megtoldott csomagtól az ügyfélkapun megküldött, az adóhatóság által elkészített tervezetről szóló digitális értesítőig), ilyentájt kiemelt figyelmet kap a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának ügye. Idén a „szokásos” május 20-i határidő – mivel az munkaszüneti napra esik – május 22-re tolódik.

Több mint negyed évszázada lehetőségünk van rendelkezni a befizetett szja meghatározott részéről is. És bár a lehetséges kedvezményezettek ilyenkor felajánlásgyűjtő kampányba kezdenek, rendszeresen botlunk ilyen óriásplakátba vagy rádióreklámba, mégis,

az adózóknak alig egy harmada él azzal a lehetőséggel, hogy eldöntse, abból a pár ezer forintból, amit az ő saját felajánlása jelent, a templom villanyszámláját fizessék ki, a beteg gyermekeken, gazdátlan kisállatokon segítsenek, vagy Orbán Viktor pakolgassa ide-oda szinte ellenőrizhetetlenül, ahogy az éjjelente megjelenő Magyar Közlönyből sokszor kitűnik.

Valóban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évenkénti adatszolgáltatása szerint minden évben 5-5,2 millió személyijövedelemadó-bevallást kezelnek, míg a civil szervezetek számára 1,6-1,8 millió fő rendelkezik adója 1 százalékáról, s sajnos ez a szám évről évre csökken. Ez nyilván azzal állhat összefüggésben, hogy az adóhatóság egyre szélesebb kör számára készíti el a bevallási tervezetet, ami automatikusan bevallássá válik, ha az adózó nem tesz rá észrevételt valamilyen formában.

A Nemzeti Tehetség Program mint kiemelt költségvetési előirányzat vagy valamely bevett egyház számára felajánlott másik 1 százaléknál kicsit más a helyzet, bár az arányok ott is hasonlóak. Néhány éve érvényes az a törvényi előírás, hogy ezt az úgynevezett technikai számos rendelkezést elég egyszer megtenni, és az mindaddig érvényes, amíg az adózó másik technikai számot nem jelöl vagy a korábbi rendelkezést nem visszavonja. A számokban ez úgy mutatkozik meg, hogy a technikai számmal rendelkező bevett egyházak számára tett felajánlások száma évente 150-200 ezer darabbal nő. A Nemzeti Tehetség Program javára tett nyilatkozatok száma azonban a korábbi csaknem 300 ezer darabról 170 ezerre apadt.

Érdemes tehát élni a törvény adta lehetőséggel, és ha másért nem, már csak „sportból” is. Tegyünk úgy, mintha kicsit mi magunk is alakítanánk hazánk költségvetését! Még akkor is, ha a büdzsé bevételei között az szja összesen 2 százaléka nem egy eget rengető tétel. Hogyan is tehetjük meg a rendelkező nyilatkozatot?

A legegyszerűbb online, amire több lehetőség is kínálkozik:

  • az eSZJA felületére belépve,
  • az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) alkalmazásban a 2022-es szja-bevallás nyomtatványán (22SZJA vagy 2253 néven található) belül az EGYSZA elnevezésű lapot is kitöltve és ügyfélkapun keresztül beküldve,
  • külön, az 1+1 százalékos nyomtatványt (22EGYSZA) nyomtatványt kitöltve és ugyancsak az ügyfélkapun keresztül beküldve.

Aki „oldschool” módon, azaz papír alapon, kinyomtatott formában kíván nyilatkozni, az ugyancsak megteheti:

  • az szja-bevallással együtt, annak 1+1 százalékokról nyilatkozó részét is kitöltve,
  • az e-SZJA felület kitöltőprogramjával készített és kinyomtatott nyilatkozaton,
  • a 22EGYSZA jelű nyomtatványon vagy azonos adatokkal a nyilatkozaton (ez sokszor a civil szervezetek székhelyein előkészítve, az ő adószámukkal ellátva már el is érhető).

Online és papír alapon is lehet rendelkezni az 1+1 százalékról. Fotó: Depositphootos
Online és papír alapon is lehet rendelkezni az 1+1 százalékról. Fotó: Depositphootos

Nagyon fontos, hogy a rendelkezés akkor érvényes, ha a személyi jövedelemadót határidőig meg is fizette az adózó, vagyis ha azt tapasztalja május 22-én, hogy valami miatt szja-tartozása van, akkor azt még aznap utalja is át a NAV Személyi jövedelemadó magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számla 10032000-06056353 számú számlájára. (Megfizetettnek minősül az adó akkor is, ha az adózó részletfizetési engedélyt vagy fizetési halasztást kapott, illetve ha az szja-bevallásban jelzi, hogy az 500 ezer forintnál nem nagyobb adótartozását legfeljebb 12 hónap alatt havonta, egyenlő részletekben fizeti meg.)

Ugyancsak fontos, hogy a május 22-i határidő jogvesztő, vagyis az ezt követő rendelkező nyilatkozatok érvénytelenek lesznek, és a határidő elmulasztása igazolási kérelemmel sem menthető ki.

És mekkora összegről is van szó? Látszólag nem sokról, hiszen az szja számos adóalap-kedvezménnyel csökkenthető, amit tovább csökkenthet például az egészség- vagy nyugdíjcélú megtakarítások kedvezménye is.

Fő szabály szerint az 1+1 százalék alapja az összevont adóalapból származó jövedelem (önálló és nem önálló tevékenység jövedelme, egyéb jövedelem, átalányadózásból származó jövedelem), azaz röviden: amit munkánkkal az előző évben megkerestünk. Ez azt is jelenti, hogy

ha valakinek például ingatlan eladása miatt kellett szja-t fizetnie, annak ez az adója nem számít be az 1+1 százalékba.

Ugyancsak figyelmen kívül hagyja az adóhatóság az árfolyamnyerségből származó jövedelmet és a kamatjövedelmet is.

Az szja-bevallás beküldésének (így postára adásának) határideje, azaz az 1+1 százalékos rendelkezések végső időpontja tehát idén május 22-e éjfél. A korábbi évektől eltérően – nyilván az egyre szélesebb körű elektronikus ügyintézés miatt is – a Magyar Posta idén nem közölte, hogy a határidő napján meghosszabbították volna egyes postáik nyitva tartását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!