3p

További növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik.

Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley kockázatkezelési igazgatója az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy Magyarország fő vonzerejének nevezte a jelentős számú tehetséges elemző szakembert. A magyar oktatási rendszer sok analitikus gondolkodású, erős informatikai vagy matematikai tudással rendelkező szakembert termel ki, és hasznos az is, hogy Budapest az európai időzónában van - mondta. A Morgan Stanley rengeteg pénzügyi szolgáltatást nyújt Londonból és New Yorkból, Budapest pedig Londonnal egy időzónában dolgozhat, és nagy átfedésben van New Yorkkal is - jegyezte meg.

Fontos elemzőközpont a magyarországi. Fotó: Depositphotos
Fontos elemzőközpont a magyarországi. Fotó: Depositphotos

Hozzátette: erős kockázatkezelési csapatuk 2008 óta van jelen Budapesten, nagyjából kétezer kiváló szakembert foglalkoztató, fontos elemzőközpont lett a magyarországi.

Beszélt róla, hogy számos új kihívással néznek szembe a kockázatkezelési területen, sok stressztesztet végeznek, és egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni a felügyeleti hatóságok felé fennálló jelentéstételi kötelezettségekben is. "Amíg lesz utánpótlás a tehetséges szakemberekből, szívesen bővülünk Magyarországon" - fogalmazott.

 A kockázatmenedzsment két kiemelt fókuszterületét a geopolitikai kockázatok, valamint az infláció és a monetáris politika bizonytalanságai jelentik - hívta fel a figyelmet. Mindkettő hozzájárul a piacok nagyfokú ingadozásához és a világgazdasági pálya bizonytalanságához, beleértve a recesszió lehetőségét is. Emiatt elsősorban azokra az eseményekre figyelnek, amelyek jelentős következményekkel járhatnak a világban - mondta, jelezve: fel vannak készülve a folytatódó inflációs nyomás, a bizonytalan jegybanki monetáris politika és az ingadozó kamatlábak kockázatára is. A jelenlegi teljesen más környezet, mint ami az elmúlt tíz évben megszokott volt, és a kockázatkezelésnek nagy szerepe van abban, hogy alkalmazkodjanak ehhez a megváltozott környezethez - hangsúlyozta.

Kitért arra: a klímakockázat a kockázatkezelés egyik legfontosabb új pillére. A Morgan Stanley az első amerikai bank, amely elkötelezte magát a nettó zéró finanszírozott kibocsátási cél mellett. Ez azt jelenti, hogy 2050-re nullára tervezik csökkenteni a hitelezési tevékenységből eredő nettó emissziót. Arra törekszenek, hogy a Morgan Stanley működéséből fakadó kibocsátás csökkentése mellett az ügyfeleiknél se jelentkezzen emisszió a finanszírozásukból.

Az új típusú kockázatokról elmondta: a bankok hagyományosan a klasszikus hitelkockázatra és a különböző piacokon (a részvény-, áru- vagy devizapiacon) jelentkező piaci kockázatra, valamint saját finanszírozási és likviditási kockázatukra helyezték a hangsúlyt. Az elmúlt 7-10 évben azonban egyre inkább az olyan tényezőkből fakadó működési kockázatokra összpontosítanak, mint az adatbiztonság, a kibertámadások, a szállítói kockázatok és az üzletmenet folytonossága - vagyis mindarra, ami kívül esik a pénzügyi kockázatok hagyományos szemléletén - ismertette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!