3p

Körükben 4,6 százalékos inflációt mért a KSH, miközben a nyugdíjak ennél jóval alacsonyabb mértékben emelkedtek.

Januárban 4,6 százalék volt a nyugdíjasok kosara szerint mért infláció a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. Ez minimálisan alacsonyabb, mint a teljes kosárra mért 4,7 százalék.

Az élelmiszerek rontják a legjobban a helyzetet
Az élelmiszerek rontják a legjobban a helyzetet

Ugyanakkor jóval meghaladja a 2,8 százalékot, amennyivel az év elején emelkedtek a nyugdíjak, de még akkor is ez a helyzet, ha figyelembe vesszük a tavaly novemberi nyugdíjkiegészítést, amely beépült a járandóságokba, további 0,7 százalékkal megemelve azt. Eközben a bérek 8-10 százalékkal emelkedhetnek idén, a munkavállalók tehát még mindig nyerő pozícióban vannak reálértelemben.

A nyugdíjasok ellenben eddig nagy bukóban vannak, ami persze nem feltétlenül marad így, de az esélye nőtt ennek. A szakértők az év második felében mérséklődő inflációs nyomással számoltak - egészen a mai adatközlésig. A januári infláció ugyanis felette volt minden várakozásnak, így elképzelhető, hogy az elemzők a következő napokban korrigálják előrejelzéseiket.

Az árnyomás többfelől éri a magyar gazdaságot. Ezek közül mostanában mind hangsúlyosabbá válik a forint leértékelődése, de azok a termékkörök, amelyeknél ennek jelentősége van (technológiai importcikkek például), kisebb súlyt képviselnek a nyugdíjasok fogyasztásában. Vagy az árak befagyasztása miatt nem érzékelni a gyengülő forint hatását, mint a rezsiszámlák esetében (ahol a nyersanyag ára is befolyásolja a végső fogyasztói árat, illetve az energiaszerződések is hosszabb távra szólnak, nem naponta árazódnak át).

Ami viszont egy ideje egyértelműen sújtja az időseket, az az élelmiszereknél tapasztalható drágulás. A sertéshús átlagára több mint 27 százalékkal emelkedett egy év alatt, az idényáras élelmiszerek (köztük a burgonya) 10,8 százalékkal kerültek többe. Már laptársunk, a Privátbankár szokásos havi árfelmérése is jelezte, hogy árrobbanás történt a boltokban az év első hónapjában.

Az élelmiszerek esetében piaci ingadozások miatt tapasztalni az árak elszállását. A termőterületeket ért viharkárok, vagy a sertéspestis pusztítása mind hozzájárul a dráguláshoz. Illetve az egyre aszályosabb évek is hatással vannak a kínálatra.

Szintén az idősebbeket érinti kedveztőlenebbül egyes szolgáltatások áremelkedése. A posta esetében például 8,7 százalékot mért a KSH, márpedig a hagyományos levél- illetve csomagküldés megrendelői főleg a nyugdíjasok közül kerülnek ki.

Érdekes lesz figyelni a következő hónapok inflációs folyamatait, mert ha nem csillapodik az árnyomás, akkor a nyugdíjas társadalom egyre elégedetlenebb lesz, nyomás alá helyezve a kormányt, hogy időnek előtte bírálja felül az év eleji nyugdíjemelést, s ne várjon ezzel növemberig, a kiegészítés megszokott kifizetéséig.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!