<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Románia személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védeleméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján.

A bukaresti kormány péntek esti ülésén hozott határozat értelmében Románia átmeneti védelemben részesíti (menedékesként ismeri el) a háború elől menekülő ukrán állampolgárokat - függetlenül attól, hogy mikor érkeztek -, és azokat az Ukrajnából február 24-e után érkezett hontalanokat, vagy harmadik országbeli állampolgárokat, akik jogszerűen tartózkodtak Ukrajnában.

Az ukrajnai menekülteknek személyi számot ad és fényképes tartózkodási engedélyt bocsát ki a román bevándorlási hivatal (IGI), akárcsak azoknak a külföldieknek, akik menedéket kérnek Romániától. Ez utóbbiaktól eltérően azonban az átmeneti védelmet nem kell kérvényezni, az automatikusan minden ukrajnai menekültet megillet - mutat rá a bukaresti kormány közleménye.

A menedékes személyi adatait az átmeneti védelemről szóló európai uniós határozat hatályának megszűnése után egy évvel automatikusan törlik a román idegenrendészeti rendszerből, kivéve, ha közben az illető további tartózkodási jogosultságot szerzett Romániában, vagy ilyen irányú kérelme elbírálásra vár.

A háború miatt Ukrajnából elmenekült embereknek osztanak ingyenes vonatjegyet a Máramarossziget-Bukarest vonatútra a helyi önkormányzat önkéntesei 2022. március 5-én. Fotó: MTI/Kiss GáborA háború miatt Ukrajnából elmenekült embereknek osztanak ingyenes vonatjegyet a Máramarossziget-Bukarest vonatútra a helyi önkormányzat önkéntesei 2022. március 5-én. Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról már korábban döntött a román kormány. A március 7-i sürgősségi rendelet szerint minden, román területen maradó gyermeknek a román állampolgárokéval azonos joga van az ingyenes oktatásra, az Ukrajnából érkező felnőtteket pedig immár munkavállalási vízum nélkül is alkalmazhatják a munkaadók.

A román oktatási minisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint csaknem 400 ukrajnai diákot írattak be a romániai iskolákba, a munkaügyi minisztérium szombati közlése szerint pedig a háború kezdete óta 346-tal emelkedett az ukrán állampolgárokkal kötött, hivatalosan bejegyzett munkaszerződések száma.

Az Európai Unió Tanácsa március 4-én egyhangúlag fogadott el végrehajtási határozatot az ukrajnai háború miatt menekülni kényszerülők ideiglenes védelméről, amelynek alapján egyéni kérelmek vizsgálata nélkül is ideiglenes védelmet lehet biztosítani az unióba tömegesen beáramló, lakóhelyüket elhagyni kényszerülő embereknek. A határozat egyéves kezdeti időszakról szól, amely szükség esetén legfeljebb kétszer egy évre meghosszabbítható. Az Európai Bizottság (EB) azonban bármikor javasolhatja az ideiglenes védelem megszüntetését is, ha azt az ukrajnai helyzet lehetővé teszi.

Az EB pénteken iránymutatást tett közzé az Ukrajnából érkezők jogainak biztosítására, amely szerint az átmeneti védelemben részesülők tartózkodási engedélyének olyan dokumentumként kell szolgálnia, amely igazolja az illető jogállását más hatóságok előtt, például a munkaügyi hivataloknál és szolgálatoknál, az iskoláknál és a kórházaknál. Tartózkodási engedély birtokában az átmeneti védelemben részesült ukrán állampolgárok szabadon mozoghatnak az Európai Unióban.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.