3p

A gazdasági kilátásokról, a szakemberhiányról, a közbeszerzések elosztásáról, a korrupcióról, valamint politika és üzlet kapcsolatáról is beszélt Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a Privátbankár-lapcsaládhoz tartozó Piac és Profitnak adott exkluzív interjúban.

(Az interjú rövidített, videós verziója)

A magyarországi korrupciót és a közbeszerzések átláthatóságát illetően elmondta:

Minden országnak megvannak a maga kihívásai. A Siemensnél zéró tolerancia van ebben a témában, amit nagyon komolyan veszünk. És mégis jelen tudunk lenni a piacokon.

A rossz országimázs nem segít

Azzal kapcsolatban, hogy újragondolhatják-e a német cégek magyarországi befektetéseiket politikai okokból, kifejtette: a politika, az országról kialakított kép valóban befolyásolja az üzletet.

A jó imázs motivál, a rossz pedig nem feltétlenül segít.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a nagyobb beruházások hosszú távú befektetések.

Arra a felvetésünkre, hogy az Orbán-kormány és a nagy német cégek egyfajta jótékony szimbiózisban élnek – a vállalatoknak gazdaságilag megéri itt lenni, ez pedig politikailag előnyös a magyar kormánynak –, azt válaszolta: lehet ezt így látni, de lehet a tények mentén is.

Szerinte a magyar-német együttműködésnek nagy múltja, Magyarországnak pedig sok előnye van, és bízik benne, hogy ez a jövőben is így lesz.

Vannak dolgok, amikben nem értünk egyet

Beszélt arról is, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökeként – Dale A. Martin három cikluson át, idén tavaszig vezette a testületet – konstruktív nyitottságot tapasztalt a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

Ezzel együtt vannak olyan dolgok, amelyeknél abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet

– fűzte hozzá.

A munkaerőhiány mindenhol gond

A munkaerőhiánnyal kapcsolatban kifejtette: ez nem csak Magyarországon, hanem az egész régióban probléma. Szerinte ugyanakkor a munkaerőigény idővel mérséklődik majd a digitalizáció és a racionalizálási folyamatok, valamint a gazdasági növekedés esetleges csökkenő üteme miatt.

A hazai befektetői hangulat romlásáról azt mondta, hogy világszerte egy nagyon hosszú pozitív fázison vagyunk túl, és ilyenkor természetes, hogy jöhet némi megtorpanás.

Néha úgy érzem, hogy borotvaélen táncolunk

– fejtette ki a nemzetközi gazdasági helyzetre utalva.

Hiányzik a hosszú távú szellem

A magyar kkv-k alacsony hatékonyságával összefüggésben pedig megjegyezte: a hazai cégeknél még nem igazán érzékelhető a német vállalatokra jellemző hosszú távú szellem, ennek felépüléséhez több generáció kell.

A teljes interjút a Piac és Profit ma megjelenő számában olvashatják. Keresse az újságárusoknál!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!