7p

A napokban tette közzé júliusi inflációs jelentését a statisztikai hivatal, ez ismételten azt mutatta, hogy félelmetesen gyorsan emelkednek az árak Magyarországon. Az nem kérdés, hogy az otthon elkészített étel a leginkább költséghatékony, de vajon mennyire drágította meg az infláció a hagyományos hazai kedvencek elkészítését? Megnéztük.

Ahogy arról minap cikkünkben is írtunk, júliusban a KSH adatai szerint 13,7 százalék volt az összinfláció, és ami különösen fájó a hétköznapokban, az élelmiszerek ára átlagosan 27 százalékkal emelkedett.

A boltokban már egyértelműen érezni a drágulást, ezt igazolja laptársunk, a Privátbankár.hu Árkosár felmérése is, amely ismét komoly áremelkedést mért. Viszont azoknak sem tudunk jó hírekkel szolgálni, akik a főzéssel spórolnának: az infláció elérte a konyhákat is – egy képzeletbeli négytagú családnak főzve azt tapasztaltuk, hogy a következő receptek elkészítése érezhetően költségesebb lett.

Húsleves

Ahány ház, annyi szokás és húsleves-recept – azt azonban nem lehet vitatni, hogy a magyar háztartások vasárnapi ebédjének elmaradhatatlan kelléke egy gőzölgő tál leves. Egy átlagos csirkéből készült húsleves receptjét vettük példának azért, hogy megtudjuk, hogyan hatott az infláció az egyik legtradicionálisabb magyaros ételre.

Hozzávalók:

  • 6-7 darab (700 g) csirkeszárny
  • 200 g bontott csirke
  • 1 fej (100 g) vöröshagyma
  • 1 darab (120 g) tv-paprika
  • 2 szál (250 g) sárgarépa
  • 150 g petrezselyemgyökér és zöldje
  • 150 g zellergumó
  • 1 darab (100 g) krumpli

A Központi Statisztikai Hivatal adatainak, valamint ahol ezek nem álltak rendelkezésre, ott az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének segítségével megnéztük, hogy hogyan változott a recept elkészítéséhez szükséges alapanyagok ára. Ahogy az grafikonunkon is látszik, jelentősen megdrágult a húsleves, 2022 júliusában több mint 300 forinttal került többe az alaprecept mint egy évvel korábban, és akkor az ízlés szerint adagolt tésztamennyiséggel és a bekerülő egyéb összetevőkkel még nem is számoltunk. Azzal, hogy 2022-ben közel 1400 forintból jött ki a húsleves receptje, így a tavalyi árakhoz képest 35,3 százalékkal drágult a húsleves elkészítése, míg 2018-hoz képest 53,3 százalékkal.

Külön grafikonon ábrázoltuk azt is, hogy hogyan alakult az egyes alapanyagok ára 2018 és 2022 közt, a KSH adatainak esetében a júliusban mért árakat hasonlítottuk össze, míg a PÁIR esetében a mindenkori 30. heti adatokat vittük fel (a cikkben végig ezt a módszertant alkalmaztuk – a szerk.). Mindez alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy elsősorban a húsárak megemelkedése miatt drágult a húsleves:

Rántott hús

Ha már a vasárnapi ebédnél tartunk, nem feledkezhetünk meg a második fogásról sem: az örökzöld, mindenki kedvence nem más, mint a rántott hús. De vajon hogyan érintette ezt a fogást az infláció? Nézzük a receptünket – hozzávalók:

  • 600 g sertés rövidkaraj
  • 200 g zsemlemorzsa (4 zsemléből)
  • 200 g finomliszt
  • 500 g napraforgó olaj
  • 3 tojás

2021 azonos időszakához képest több mint 400 forinttal emelkedtek a rántott hús elkészítésének alapanyagköltségei, ráadásul ebbe nem számoltuk azt bele, hogy több alapanyag csak a szükségesnél nagyobb kiszerelésben kapható. Az grafikonunkon is jól látszik, hogy bár az árak évről-évre kúsztak felfelé, az infláció igazán 2022 nyarára lőtt ki, ismét bizonyítva, hogy mennyire nehéz helyzetbe került a magyarok. Azzal, hogy 2022-ben 2050 forintból jött ki a rántott hús receptje, így a tavalyi árakhoz képest 25,5 százalékkal drágult a rántott hús elkészítése, míg 2018-hoz képest 54,8 százalékkal.

Ha az alapanyagok árának alakulását nézzük, akkor a rántott hús esetében a rövidkaraj és a tojás árának emelkedése játszott közre a drágulásban, a liszt ára gyakorlatilag nem mozdult – ez feltételezhetően a kormányzati árstopnak is köszönhető, már ami az idei évet illeti.

Lecsó

Egy másik magyar kedvenc, a lecsó sem úszta meg az áremelkedést.

Hozzávalók:

  • 1 szál (200 g) kolbász
  • 4 fej (400 g) hagyma
  • 4 darab (480 g) tv-paprika
  • 4 darab (700 g) paradicsom
  • 4 tojás

A négytagú család számára a tojásos-kolbászos lecsó elkészítése tavalyhoz képest szintén több mint 400 forinttal drágult, az áremelkedés pedig a 2018-as viszonyokhoz képest még durvább. Arról nem is beszélve, hogy mindenki tudja, hogy egy jó lecsóhoz dukál a fehér kenyér, amelynek kilója csak tavaly július óta átlagosan több mint 200 forinttal drágult – a KSH adatai szerint 395 forintról 670 forintra. A százalékos drágulás itt is megdöbbentő: azzal, hogy 2022-ben közel 2110 forintból jött ki a lecsó receptje, így a tavalyi árakhoz képest 27,8 százalékkal drágult a lecsó elkészítése, míg 2018-hoz képest 59,8 százalékkal.

A lecsó esetében is elkészítettük az egyes összetevők árának alakulására vonatkozó grafikon, ennek alapján úgy tűnik, hogy a lecsó árának emelkedéséért elsősorban a kolbász és a tojás drágulása volt a felelős.

Palacsinta

Végül a főételek után jöjjön egy klasszikus desszert – palacsinta kakaós töltelékkel, ugyanis sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a PÁIR nem vezet adatokat a túróról, a lekvárról, vagy éppen a mogyorókrémekről.

Hozzávalók:

  • 45 g cukor
  • 240 g finomliszt
  • 250 g tej
  • 250 g szódavíz
  • 50 g napraforgó olaj
  • 15 g kakaópor
  • 3 tojás

Ha színtisztán csak a receptet nézzük, akkor már 530 forintból kihozható egy adag palacsinta még a mostani árakon is, de fontos megjegyezni, hogy az összes vizsgált közült receptben ebben van a legtöbb olyan termék, amely csak lényegesen nagyobb kiszerelésben kapható. Érdekesség, hogy a palacsinta receptje tartalmazza a legtöbb árstopos terméket, hiszen cukor, liszt, tej és olaj is kell bele – lehet, hogy ez is közrejátszott a visszafogottabb drágulásban? 2022-ben nagyjából 530 forintból jött ki a palacsinta receptje, így a tavalyi árakhoz képest 22,9 százalékkal drágult a palacsinta elkészítése, míg 2018-hoz képest 41,3 százalékkal.

Ahogy a többi termék esetében, itt is elkészítettük az egyes termékek árának alakulására vonatkozó grafikont. A palacsinta alapanyagok közül a tojás drágult a legjobban az évek folyamán.

Elérte a magyar konyhákat az infláció

Tipikus magyaros ételeket vizsgáló összehasonlításunk eredménye tehát egyértelműen az, hogy a rekordinfláció már megjelent a konyhákon is. Bár úgy tűnik, hogy az árstopos termékek esetében, különösen a cukor és a finomliszt esetében sikerült megfogni az árakat, addig a húsfélék és a kenyérfélék meredeken drágulnak.

Csakúgy mint korábbi, európai összehasonlításunk, a konyhai alapanyagok árszintjének vizsgálata is azt mutatja, hogy a hazai áremelkedés ijesztően növekszik, egyre nyomasztóbb lépéskényszerbe hozva ezzel a döntéshozókat. Ez annak fényében nem meglepő, hogy aligha van az rendben, hogy ha valaki otthon egy 4 fős családnak elkészítené ezeket az ételeket, 6090 forintot kell, hogy fizessen, szemben a tavalyi 4750 forintos elkészítési árral. Az egy év alatt mért 28,2 százalékos áremelkedés pedig a valóságban még magasabb lehet, hogyha nem csak a KSH adatai közt szereplő átlagtermékekből dolgozunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!