Naplemente (Alkony)
"Farkas István azok közé a nagyszerű kevesek közé számít, akik távoli világok felé indultak el valamit keresni és megtalálták önmagukat." (Kassák Lajos)
Farkas István szignója
Bár Farkas a nagyközönség számára talán nem tartozik a legismertebb festők közé, nem véletlen, hogy a Galéria munkatársainak most rá esett a választása. Felkavaró, nyomot hagyó, sehova sem besorolható képei a XX. századi alkotók legjelentősebbjei közé emelik.
A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a már megszokott módon magas színvonalú, nem csak bemutatja, de meg is érteti és kontextusba is helyezi Farkas zseniális, bár nehezen emészthető festményeit. Ezek a képek sokkal inkább múzeumba, mint lakásba valók, Farkas is kiállításokra szánta azokat.
A Galéria munkatársai társtárlatot is készítettek Soá címmel, mely azoknak a kiemelkedő magyar művészeknek állít emléket, akik a vészkorszak áldozataivá váltak.
A Farkas életmű kiállítás és társtárlata, a Soá nem egy könnyed program. Felvértezett lélek kell hozzá, de érdemes nekiindulni.
Mitől szorongatóak ezek a képek?
Farkas (Wolfner) István 1887-ben született Budapesten. Édesanyját 5 éves korában elveszítette, apjával, a Signer és Wolfner könyvkiadó társalapítójával ellentmondásos a viszonya.
"A leigázottságra, a legyőzöttségre, az önérzet megsemmisítésére, a halálra nevelt, s nem a győzelemre, a sikerre, az életre."
Farkas számára a festés jóval több, mint önkifejezési forma. Pszichoterápia is, mely segít feldolgozni a gyermekkori traumáit, a nem kielégítő viszonyt az apjával, saját ellentmondásos személyiségét. Számára a festés szükséglet, bizonyítási lehetőség az apjának, aki sosem hitt fia tehetségében, nem is engedélyezte eleinte művészeti tanulmányait.
1. kép
Kőbánya
Farkas tizenévesen Mednyánszky László, majd Ferenczy Károly tanítványaként tájképeket festett és anatómiai ismereteit igyekezett elmélyíteni. Ezek a tanulóévek, az ekkor készült munkáknál még csak nyomokban lehet felfedezni kiforrott festészetének jegyeit.
2. kép
Háborús vázlat
Az első világháború kitörésekor félbehagyta tanulmányait a párizsi Académie de la Palettben, és önként csatlakozott az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéhez. Az erőszak minden formájától irtózott, de letiport önérzetét szerette volna erősíteni. Nem volt hadifestő, részt vett a harcokban, de vázlatfüzetei megmaradtak.
3. kép
Modellek (Asszonyok)
A háború négy éve és az egyéves hadifogság után újra festeni kezd. Portrék, csoportképek készülnek, melyeken egyre inkább láthatók sajátos stílusjegyei. Kesztyűk, hangsúlyos kezek, szemgolyó nélküli szemgödrök. Farkas portréi nem annyira az embert, sokkal inkább tulajdonságokat, pszichés jellemzőket ábrázolnak.
4. kép
Könyv (Correspondence-mappa)
Farkas megnősült, majd feleségével, a szintén festő Kohner Idával újra Párizsba ment. A ’20-as évek Párizsába, amely forrongott, jazztől volt hangos, ahol összegyűlt a világ művészeinek színe-java. Ez volt Farkas legsikeresebb időszaka, kortársai legjobbjai között tartották számon, minden évben volt kiállítása, rendszeresen írtak róla a lapok, gyűjtők vásárolták a műveit. Az École de Paris kiemelten tehetséges tagja volt.
"Végre nem csak kínlódás, de élvezet lett a festés."
5. kép
A ’30-as évek elején vége lett a családi idillnek. Addigra megszületett három gyereke, de a házassága megromlott. Farkas szorongása erősödött, ennek kivetítése látható a képein.
"Álmok ezek, amiket nem hunyt szemmel, öntudatlanul álmodik az ember, hanem ébren szerkeszt."(Kassák Lajos)
6. kép
Éjszakai jelenet
Bár párizsi műtermét fenntartja, egyre kevesebbet fest. Apja és bátyja halála után kötelességtudatból átveszi a könyvkiadó irányítását, így hivatalos teendői mellett alig van ideje művészetére. 1937-től kezd újra rendszeresebben festeni. Kísérteties, végzettel teli képek készülnek
7. kép
Szent István napja
A ’30-as évek végén telket vásárol Szigligeten, ahol szerelmével és gyerekeivel nyugalomra lel. Újra tájképeket, megbékélt csendéleteket fest. Ezek a képek az életöröm utolsó üzenetei.
8. kép
Farkas üzenete a családjának a Rökk utcai toloncházból, 1944
1944-ben a német megszállás után a zsidókat korlátozó rendeletek következtében Farkas is a Rökk Szilárd utcai toloncházba került, majd két hónap elteltével Kecskemét majd Kassa érintésével Auschwitzba deportálták. Megérkezését követően azonnal gázkamrába küldték.
"Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni."
Farkas Istvánt, bár életében Magyarországon és Európa szerte ünnepelt és elismert festő volt, a II. világháború után elfelejtették. Újra felfedezésében elévülhetetlen érdemei vannak elsőszülött fiának, Charles Farkasnak. Így beszélt erről egy nyilatkozatában:
"Amikor a háború végén ránk szakadt a felismerés, hogy a szüleink meghaltak, és elárvultunk, legidősebbként úgy éreztem, hogy nekem kell felvállalnom a családfői feladatokat és a szüleimmel kapcsolatos dolgokat, így a képek sorsát is. A főiskolán pedig rádöbbentem arra, hogy apámat lényegében elfelejtették, senki nem tudja, kicsoda. Akkor az első gondolatom az volt, hogy szervezek a műveiből egy kiállítást."
Charles Farkas 1926-ban született Párizsban. Grafikus, szobrász és ötvös volt. Cikkünknek szomorú aktualitást ad, hogy alig három hete, 2020. január 31-én halt meg Rómában.
A kiállítás március 1-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
