TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

Skóciában a korábbinál jóval kevesebb rákbeteget diagnosztizáltak a koronavírus-válság következtében. Angliában és Németországban korábban szintén arra figyelmeztettek szakértők, hogy a megelőző vizsgálatok elmaradása vagy csúszása miatt jelentősen növekedhet a nem diagnosztizált rákbetegek és így a halálesetek száma.

Negyven százalékkal visszaesett a diagnosztizált rákbetegek száma Skóciában a koronavírus-járvány első hulláma idején, idén március és június között 2019 azonos időszakához képest, írja laptársunk, a Privátbankár.hu a skót közegészségügy által közölt adatok alapján.

A visszaesés minden jel szerint a vírusválság számlájára írható, hiszen azt megelőzően, január és március között még ugyanannyi beteget regisztráltak, mint egy évvel korábban. Az első félévben összesen csaknem ötödével csökkent az azonosított rákbetegek száma.

Edinburgh, Skócia. (Forrás: Depositphotos) Edinburgh, Skócia. (Forrás: Depositphotos)

A skót hatóságok szerint az első hullám idején a betegek egy része panaszai ellenére sem ment orvoshoz, mivel attól félt, hogy elkaphatja a vírust. Másrészt a hatóságok egy időre csökkentették vagy felfüggesztették a rák korai felismerését célzó szűrővizsgálatokat, valamint a kezeléseket.

Február és április között a skót egészségügy túlterhelt volt, ami aránytalanul magas halálozási rátához vezetett a lakosság körében. Június óta ugyanakkor sikerült ismét sűríteni a rákellenes vizsgálatokat és kezeléseket.

Minél előbb diagnosztizálják a betegséget, annál nagyobb az esélye a sikeres kezelésnek

- mondta David Morrison a Skót Rákellenes Ligától a BBC-nek.

Azt a hatóságok is elismerik, hogy a vírus jelentős közvetlen és (az ellene bevezetett korlátozások által) közvetett károkat okozott szerte az országban. A Daily Telegraph szerint a szűrővizsgálatok elmaradása után ugrásszerűen növekedhet a rákban elhunytak száma.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.