3p

A kincstár a határnapon elutalta a járandóságokat.

Hatalmas botrány lett abból egy hónappal ezelőtt, hogy az esedékes havi nyugdíjak nem érkeztek meg a Magyar Államkincstár által közölt napon, január 11-én. Mint kiderült, rossz értéknapot állítottak be az utalásra, emiatt nem utalták el időben a járandóságokat. Miután újra beállították az utalási időt, elindult a folyósítás, de sokan péntek helyett csak hétfőn kapták meg a pénzüket.

A kincstár rendben elutalta a nyugdíjaka
A kincstár rendben elutalta a nyugdíjaka

Azóta történt egy s más, például elbocsátásra is sor került a kincstár nyugdíjfolyósításért felelős szervénél. Tegnap újabb határnaphoz értünk, a következő nyugdíjat február 12-én kellett elutalnia a kincstárnak.

Olvasóink visszajelzései alapján ezúttal nem volt gikszer, rendben megérkeztek a számlákra az utalások (a készpénzben fizetett nyugdíjak más ütemezés szerint érkeznek a Postától).

 

Alapesetben 12-én küldi a pénzt a kincstár, de ha ez a nap hétvégére esik, akkor előbbre hozzák az utalást. Ez történt januárban, és idén még három alkalommal kerül erre sor a kincstár által közzétett folyósítási naptár szerint. Ebből két időpont - október és december - a második félévre esik, bár utóbbi hagyományosan korai dátum, hogy az idős emberek bőven karácsony előtt hozzájussanak a pénzükhöz. A másik időpont, október viszont a hétvége miatt esik 11-re, péntekre a naptár szerint. Pedig ekkor már megtörténik a pénzügyi rendszer átállása az azonnali utalásra, amely lehetővé teszi, hogy akár hétvégén is jóváírják a számláinkon az utalásokat. Az azonnali utalás bevezetésére a tervek szerint az év közepén kerül sor, de a jelek szerint ez nem fogja érinteni a nyugdíjak utalását.

Az időseket érintő hír volt tegnap, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a januári inflációról szóló jelentését. Ebből megtudtuk, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosara szerint számolt infláció abban a hónapban 2,7 százalék volt az egy évvel korábbi időszalhoz mérten, pont annyi, mint a teljes fogyasztói kosár szerint számított mutató. Vagyis pont akkora volt az infláció, mint amennyivel a nyugdíjakat emelték az év elején. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy a folyamatokat jobban megragadó maginfláció 3,2 százalékra emelkedett, vagyis jelen van az árnyomás a gazdaságban. Szintén figyelmeztető, hogy az idősek kosarában nagyobb súlyt képviselő élelmiszerek 4,2 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek - burgonya, zöldség, gyümölcs - 20,5 százalékkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!