5p

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hétfőn nyomatékosította a figyelmeztetését, miszerint veszélyesek a kockázatos hitelfelvételek, és a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkező cégek azok, melyek egyre több adósságot vállalnak. De vajon kezd ezzel valamit az intézmény?

A Fed legutóbbi pénzügyi stabilitási jelentése szerint tavaly 20 százalékkal nőtt a tőkeáttételes hitelezés, és azt is kimutatták, hogy kopni kezdtek a dokumentumokba épített, a hitelezőket a nemteljesítésektől óvó védelmi intézkedések. A Fed egyhangúan elfogadta a jelentést, de nem jelezték, hogy a kormányzóknak bármi szándékuk lenne beavatkozni a piaci folyamatokba.

A törvényhozók, az IMF hivatalnokai és a Fed korábbi munkatársai is megkérdőjelezték, hogy a Fed és más ellenőrző szervezetek eléggé tudatában vannak-e a tőkeáttételes hitelek kockázatainak, melyek gyakran együtt járnak a jelentősen eladósodott vállalatok összeolvadásaival és akvizícióival.

Különösen aggasztó, hogy azok a cégek, melyek emberek ezreit alkalmazzák, súlyos pénzügyi nyomás alá kerülhetnek, és egyes esetekben egy gazdasági visszaeséskor fizetésképtelenné is válhatnak. A több szabályozó képviselőjéből álló Financial Stability Oversight Council, a pénzügyi stabilitást vizsgáló amerikai testület van az egyik legjobb pozícióban ahhoz, hogy közbelépjen.

A Fed érdeke

"Javasolni az FSOC-nak, hogy valamelyik szabályozó tag tegyen valamit, helyes eljárás, és végső hitelezőként nagyon is a Fed érdeke", mondta egy interjúban Paul Tucker, a Bank of England korábbi helyettes vezetője, aki most a magánszektorban tevékenykedő (pártfüggetlen) Systemic Risk Council feje.

Hétfői jelentésében a Fed azt írta, úgy tűnik, a legutóbbi, 2018 novemberében megjelent pénzügyi stabilitási jelentésük óta lejjebb kerültek a hitelminőségi követelmények. A központi bank azt is hozzátette, hogy a különösen magas adósságú cégeknek nyújtott kölcsönök most már megdöntötték a korábbi, 2007-es és 2014-es csúcsokat.

"Az üzleti adósságok történelmien magas szintje és a legkockázatosabb cégek körében az adósságnövekedés mostanában tapasztalt koncentrációja veszélyt jelenthet ezekre a cégekre, és potenciálisan a hitelezőikre is", írja a Fed.

Ugyanakkor azt is jelezték, hogy a virágzó amerikai gazdaság ellenére alacsonyan maradt az alapkamat. A Fed szakemberei rámutattak továbbá, hogy az 1,2 billió dolláros tőkeáttételes hitelpiac sokkal kisebb, mint a jelzáloghitel-ágazat, mely 2008-ban majdnem megsemmisítette a pénzügyi szektort.

Likviditási eltérés?

A tőkeáttételes kölcsönöket rendszeresen fedezett adósságjellegű kötelezettségekbe, avagy CLO-kba csomagolják. Az ilyen értékpapírok befektetői - köztük a biztosítótársaságok és a bankok - azzal a kockázattal szembesülnek, hogy a mögöttes hitelek feszültségei "váratlan veszteségeket eredményeznek", írta hétfői jelentésében a Fed, hozzátéve, hogy ezek másodpiaca nem túl likvid, "még normális időkben sem."

A tőkeáttételes hitelek egy további lehetséges veszélyére is rávilágított a Fed: azt írták, fennáll annak a kockázata, hogy a bankhitelekbe és a magas hozamú kötvényekbe invesztáló befektetési alapok likviditási eltéréssel találkoznak - ez a helyzet akkor fordulhat elő, ha a nehezen eladható eszközöket kezelő alapokból a befektetők tömegesen akarják kivenni a pénzüket.

A Fed azonban azt is jelentette, hogy a piac a növekvő volatilitás miatt decemberben már átélt egy kisebb stressz-tesztet. Az alapok nagy kiáramlásokat tapasztaltak, és a bid-ask spread (az eladási és vételi árfolyamok közti különbség) is nőtt. Mégis, "a befektetési alapok képesek voltak kielégíteni a magasabb visszaváltási szinteket anélkül, hogy komoly eltérések történtek volna a piac működésében."

Elhagyták az iránymutatásokat

Szabályozói körökben tavaly óta egyre többet beszélnek a tőkeáttételes hitelezésről. A Fed-elnök Jerome Powell ezt még a legjelentősebb pénzügyi szabályozókkal is megvitatta az Egyesült Államok elnökének pénzügyi piacokkal foglalkozó munkacsoportja május másodikai gyűlésén, mondta a Bloombergnek egy, a helyzetre rálátó forrás.

De a pénzügyi szektor szabályozói - köztük Powell - bebiztosították, nehogy veszélyeztetettnek tűnjenek az általuk felügyelt intézmények. És a legjelentősebb lépés, melyet a pénzügyi ügynökségek megtettek, ösztönözte a szabványok lazítását.

Tavaly a Donald Trump által kinevezett szabályozók azt mondták, nem fogják érvényesíteni azokat az iparági iránymutatásokat, melyek azt tanácsolják a bankoknak, hogy ne adjanak ki bizonyos kockázati szintet meghaladó hiteleket. Az eredmény: a bankok most már szabadabban versenyezhetnek közvetlenül a nem banki cégekkel, amelyek kevés kormányzati felügyelettel működnek.

Tőkepuffer

Hétfő jelentésében a Fed azt is közölte, hogy a fedezeti alapok és a bróker-kereskedők eszközállományai is „gyors ütemben” növekedtek az elmúlt évben. A bankok, a befektetési alapok és a biztosítók számára máshogy alakult a történet, a növekedés üteme a hosszabb távú átlagok alá esett. Annak ellenére, hogy a Fed tavaly novemberi pénzügyi stabilitási jelentése óta a bróker-kereskedők tőkeáttétele nőtt, így is rekordalacsony szintek közelében maradt.

A Fed tavaly kezdte el kiadni a pénzügyi stabilitási jelentéseit. A Wall Street-i befektetők ez alapján próbálják kitalálni, vajon az amerikai központi bank a rendszerszintű sebezhetőségeket „jelentősen a normális szinten fölöttinek” minősíti-e.

Egy ilyen forgatókönyv aktiválhatja az úgynevezett anticiklikus tőkepuffert, amelynek célja, hogy növelje a nagy bankok tőkekövetelményeit azokban az esetekben, amikor egy amúgy robusztus gazdaság elkezd figyelmeztető jeleket adni. A Fed márciusban leszavazta az eszköz használatát, bár Lael Brainard kormányzó nem ért egyet a döntéssel.

(Bloomberg)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!