3p

Év elején csak 8,1 milliárd forint maradt az előző évről a kórházak adósságából, de januárban már 19,4 milliárd, februárban 22,8 milliárd, a márciusi tartozások pedig már 29,1 milliárd forintra rúgnak

Év elején még 22 kórház indíthatta nullszaldóval 2021-et a kormány tavalyi 44,8 milliárd forintos apanázsának köszönhetően, de ez már a múlté. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 2021. március 31-én 35,3 milliárd, ebből 29, 1 milliárd forintot az egészségügyi intézmények termeltek ki. A tartozásállomány a 2021. február 28-i állapothoz képest egyenlegében 7,3 milliárd forinttal nőtt.

Nullszaldós lett márciusban a pandémia egyik csúcsszerve, a Korányi Pulmonológiai Kórház. Fotó: MTI
Nullszaldós lett márciusban a pandémia egyik csúcsszerve, a Korányi Pulmonológiai Kórház. Fotó: MTI

 

Az egészségügyi intézmények 29,1 milliárdos adóssága a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeinél, az egészségügyi ágazati háttérintézményeknél, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeknél halmozódtak fel. A 29,1 milliárd forint teljes egészében a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás, amelyből 0,7 milliárd az államháztartáson belülre irányul.

Érdekes módon most is akad nullszaldós intézmény, és ez nem más, mint a Korányi Pulmonológiai Intézet, de a balatonfüredi Állami Szívkórháznak sincs ebben a pillanatban adóssága, ahogy a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet is ilyen jó helyzetben tudhatja magát.

TOP5 legnagyobb adóssággal rendelkező kórház:

1.    Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet: 1350 milliárd forint

2.    Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház: 1067 milliár forint

3.    Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet: 1054 milliárd forint

4.    Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház: 1001 milliárd forint

5.    Békés Megyei Központi Kórház: 968 milliárd forint

 

TOP5 legkisebb adóssággal rendelkező kórház:

1.    Parádfürdői Állami Kórház, Deák Jenő Kórház, Batthyány Kázmér Szakkórház: 1 milliárd forint

2.    Felső-Szabolcsi Kórház: 2 milliárd forint

3.    Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ: 3 milliárd forint

4.    Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet: 6 milliárd forint

5.    Szent Lázár Megyei Kórház: 17 milliárd forint.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!