3p

Legalább százan meghaltak a robbanásos támadásokban. Közben a mai napon újabb robbantá történt.

Három katolikus templomot és három szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán, olyan helyeken, ahol turisták nagy számban megfordulnak. Legkevesebb száz ember meghalt, további több mint 400-an pedig megsebesültek - jelentette a helyi média részben a rendőrségre hivatkozva.

Az egyik támadás helyszíne
Az egyik támadás helyszíne

A legfrissebb hírek szerint pár órával ezelőtt is robbantás történt Srí Lanka egy peremkerületében, Dehivelában, egy szállodában, a támadásban legkevesebb két ember meghalt,

A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el, a hotelek között belvárosi ötcsillagosok is vannak. A katolikus templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt.

Colombóban a Szent Antalról elnevezett templomot érte támadás. A két vidéki közül az egyik a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város Katuvapitijai Szent Sebestyén-temploma volt, a másik pedig a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola városban van.

Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel - közölte a szálló egyik tisztségviselője. A pokolgépet az étteremben helyezték el.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként. Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát.

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muzulmán, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A katolikusoknak sokak szerint hídszerepük van, mert a többségben lévő szingalézek és a kisebbségben lévő tamilok között is vannak ilyen vallásúak. Bizonyos katolikusokat azonban rossz szemmel néznek többen, mert támogatják, hogy a nemzetközi közösség vizsgálja ki: a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 közötti polgárháborúban. Az ENSZ szerint a polgárháborúnak 80-100 ezer áldozata volt.

A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrormerénylet az országban. II. János Pál pápa 1995-ben, Ferenc pápa pedig 2015-ben látogatást tett Srí Lankán.

Frissítés: reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat - közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a tárca megdöbbenéssel értesült a húsvétvasárnapi merényletekről, az iszonyú támadásokat a leghatározottabban elítéli.

Több robbanás szándékosan a húsvétot templomban ünneplő keresztény közösséget célozta, ami elmondhatatlanul aljas cselekedet - tette hozzá a minisztérium.

A KKM kapcsolatban van a hatóságokkal, jelenleg nincs információ arról, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak.

"Legmélyebb együttérzésünkről biztosítjuk az áldozatok családjait és a sérülteket" - áll a KKM közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!