<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
4p

Noha a mostani magas inflációt a társadalom minden tagja megérzi, mégis talán a nyugdíjasokat állítja a legnagyobb kihívások elé a jelenlegi helyzet. A friss prognózisok szerint ráadásul egyre nehezebb hónapok várnak rájuk. 

A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön tette közzé legfrissebb inflációs jelentését, melyből a GDP-re és az inflációra vonatkozó prognózist már kedden megismerhettük. Bár a GDP-előrejelzés kedvező a nyugdíjasok számára, hiszen ez alapján novemberben nyugdíjprémiumra lehet számítani, az inflációs várakozásra talán mégis nagyobb fókusz helyeződik most. Ez alapján ugyanis szinte biztosra vehető, hogy novemberben újabb nyugdíjkorrekcióról kell döntenie az Orbán-kormánynak, melynek mértéke egyelőre még megbecsülhetetlen. Jelenleg ugyanis az éves kumulált infláció 9 százalék, a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján mért pedig 8,7 százalék, miközben a jegybanki várakozás szerint 11-12,6 százalék között lehet a 2022-es árindex. 

Ezzel szemben a nyugdíjakat év elején 5 százalékkal emelték, majd erre júliusban jön még 3,9 százalékos korrekció, amivel 8,9 százalékos emelésnél fognak járni az ellátások. Ami kevés lesz. 

Ennél nagyobb gond azonban, hogy a nyugdíjasok által érzékelt infláció ennél is magasabb lehet abból kiindulva, hogy az ő fogyasztói kosarukban a drágulásrekorder élelmiszerek nagyobb súllyal szerepelnek. Ezzel összefüggésben pedig meglehetősen borús jövőt vázolt fel a Magyar Nemzeti Bank csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

A szakemberek arra számítanak, hogy valamikor ősszel tetőzhet majd az infláció Magyarországon, és addig is az élelmiszerárak emelkedése fogja húzni az árindexet. A drágulásuk mértéke a következő hónapokban 20 százalék felett lehet. Csak emlékeztetőül: májusban is már 18,6 százalékos átlagos drágulást regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. 

A jegybank inflációs jelentése szerint az élelmiszerek esetében az éves átlagos árindex idén 21,8 százalékos lehet, ezen belül a feldolgozatlan élelmiszereké 19,9, a feldolgozottaké pedig 22,7 százalék. 

Nehéz hónapok jönnek. Fotó: DepositphotosNehéz hónapok jönnek. Fotó: Depositphotos

A korábbi gondolatmenethez visszatérve ezek az adatok is alátámasztják azt, hogy a nyugdíjasok valós inflációs érzete a jelenleg 10,7 százalékos rátánál jóval magasabb lehet. A fogyasztói kosarukban ugyanis több mint 30 százalékos súllyal szerepelnek az élelmiszerek. Igaz, a kormány hét alapvető élelmiszerre árstopot vezetett be, ám - mint arra a jegybanki jelentés is rávilágít - az ezeken kívül eső termékek a régiós átlagnál is nagyobb mértékben drágulnak Magyarországon.

Az élelmiszerek magasabb súlya miatt tehát a társadalom legidősebbjei különösen nehéz és az eddigieknél is nehezebb hónapok elé nézhetnek. A KSH adatai szerint havi szinten 2020-ban átlagosan 452 846 forintot költöttek el éves szinten élelmiszerekre a nyugdíjasok. Hogy frissebb adathoz jussunk, ezt a költést a tavalyi élelmiszer-inflációval (4,1 százalék) korrigáljuk: 471 412 forintot kapunk. Ez az éves kiadás fog idén 21,8 százalékkal emelkedni, és a nyugdíjasok ugyanazokra a termékekre és mennyiségekre, idén 574 180 forintot fognak kiadni. 

Havi szinten ez azt jelenti, hogy 39 284 forint helyett 47 848 forintos kiadásuk lesz, ami 8564 forintos pluszkiadást jelent havonta. Persze, ha ugyanazokat a termékeket és mennyiségeket szeretnék idén is beszerezni. Ahhoz pedig nem kell túl sok matemaikai képzettség, hogy belássuk, ezt a többletterhet a a havi plusznyugdíj, amit kiegészítésként kapnak majd az idei évben, alig-alig fogja fedezni. A 8,9 százalékig történő nyugdíjkorrekció havi szinten 14 ezer forintos többletet jelent, melynek nagyrészét elviszi csak az élelmiszerek idei áremelkedése. 
 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.