A magyar politikai kommunikáció központi eleme az elmúlt hetekben az elhibázott brüsszeli szankciós politika lett, ami miatt energiakrízis alakult ki. Orbán Viktor és Szijjártó Péter is ezt sulykolja az utóbbi időben, miközben rendre annak is hangot adnak, hogy míg Nyugat-Európában a tél folyamán ellátási problémák lehetnek, addig nálunk biztosan lesz gáz.
Egy egész más kép rajzolódik ki viszont akkor, ha Kadri Simson az Európai Bizottság energiaügyi biztosának vagy Ursula von der Leyen elnöknek a megszólalásait halljuk. Ők azt hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió felkészült a télre, az energiaárak pedig az oroszok manipulációi miatt ugrottak meg. Az Európai Bizottság feje múlt szerdán arról is beszélt, hogy a szankciók hatásosak és fenn kell ezeket tartani. Sőt, mondott egy igen érdekes adatot is, amely a hazai beszámolókban nem igazán kapott teret. Ursula von der Leyen ugyanis arról is beszélt, hogy az Európai Unió nagy része "levált" az orosz gázról, míg ugyanis egy éve az európai ellátás 40 százaléka érkezett Oroszországból, most a gáz 9 százaléka érkezik onnan.
Putyin pórázon tartja Magyarországot, amely nem is tesz ellene semmit
Miután a gáztranzit kapcsán számos publikus adat áll rendelkezésre, így kérem az olvasókat, hogy ne keressenek olyan magyarázatot, mely szerint a Bizottság elnöke nem mondott igazat. Elfogadva az orosz gázimport ilyen mértékű visszaesését ez azt jelenti, hogy Magyarország (és Szlovákia) egyáltalán „nem tudta elengedni Moszkvát”, miközben a többiek jórészt függetlenedtek a háborús agresszortól. Sajnos ez is igaz, hazánk továbbra is szinte teljesen ki van szolgáltatva Vlagyimir Putyin kényének és kedvének. Azt is fel lehet róni a magyar politikai vezetésnek, hogy látszólag nem történtek érdemi lépések annak érdekében, hogy akár a gáz, akár általánosságban az energiabeszerzések terén komolyabb diverzifikációról beszélhessünk, ahogy energiatakarékossági programok sem indultak. Végtelenül cinikusnak kell lenni ahhoz, hogy az átlag felett fogyasztók árai brutálisan megdrágítását, vagy a közintézményekben a hőfokszabályzók letekerését valóban ilyen lépésnek tekintsük.
Tény, hogy az EU számos országa, köztük a legnagyobb gazdasági erővel rendelkező Németország is túlságosan hozzákötötte magát az orosz gázhoz, amely a mostani problémák egyik forrása. Ebből a szempontból az Orbán-kormány akár jóhiszeműnek is beállíthatná a „tévedését”, azonban az orosz orientációval van egy olyan probléma, hogy a szakértők az elmúlt 12 évben számos alkalommal felhívták a kockázatokra a figyelmet, sőt, a kormány energiastratégiájában is kulcstételként szerepelt a függőség csökkentése, mégsem történt érdemi lépés. Rádásul a Paks 2 projekttel ezt a kormány tovább kívánta mélyíteni. 12 év hibáját néhány hónap alatt aligha lehet büntetlenül korrigálni, fájó azonban, mint azt fent is jeleztük, hogy a kormány részéről ennek szándékát sem lehet látni. Sőt, annak ellenére, hogy Magyarország is megszavazta az uniós szankciókat, tehát Brüsszel felelősségét emlegetni talán hipokratikus, és akár a NATO, akár az EU ellenséges államként tekint Oroszországra, akkor a magyar vezetők "kikacsintva a szövetségi struktúrákból" Moszkvában kuncsorognak további gázellátmányért. Ráadásul úgy, hogy miközben a vezetőink is energiakrízisről beszélnek, egy nehezen átlátható tranzakció keretében jelentős mennyiségű gázt ad el az ország "meglehetősen olcsón" Szerbiának. Ha a kormány lépéseit értékelni kellene, akkor az ellátás biztosítása mindenképpen jó pontot jelent, ám azon túl a nemzeti érdekek kontextusában nehezen értelmezhető lépéseket (illetve leginkább ezek hiányát) láthattunk.
Komoly gondok lehetnek az EU egyes országaiban is
Miközben tehát a magyar kormány a háborús agresszorokkal lepaktálva vélhetőleg biztosítani tudja a téli időszakra szükséges gázt, érdemes megnézni, hogy mi a helyzet az Európai Unióban. Érdemes megemlíteni, hogy hiába beszélünk egységes piacról, az egyes országok energiamixében nagyon széles sávban szór a földgáz felhasználás.
A legnagyobb kitettséget Olaszország esetében láthatjuk, őket Hollandia követi, majd a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Magyarország áll, az EU-s statisztikák szerint. A három ország helyzete ugyanakkor merőben más, hiszen Hollandia rendelkezik tengeri platformokkal, így (ellátási szempontból) az importnak kevésbé van kiszolgáltatva. Olaszország helyzete már jóval nehezebb, hiszen ott az ellátás döntően importból származik, ám hazánkhoz képest abból a szempontból mégis jobban állnak, hogy a beszerzési források tekintetében nincsenek egy szállítónak kiszolgáltatva, hanem relatív diverzifikált az import.
Bár az első három országtól némileg elmarad, de érdemes hangsúlyozni, hogy Németország sincs könnyű helyzetben. Magyarországhoz hasonlóan az ellátásuk elég kiszolgáltatott, hiszen kifejezetten magas az oroszok részaránya az ottani piacon. Az sem segíti Berlint a jelenlegi helyzetben, hogy ellentétben számos más tengerparttal rendelkező országgal, nincs saját LNG-termináljuk, amely révén a vezetéken érkező orosz gáz (egy részét) kiválthatnák. Hozzátehetjük persze, hogy ha a németek nem lennének kiszolgáltatott helyzetben, akkor könnyen lehet, hogy az uniós szankciók már érintették volna az orosz gázt, kilátástalan helyzetbe sodorva Magyarországot. Ugyanakkor, ahogy azt korábban említettük, az orosz gáztranzit jelentősen csökkent, ami egyébként a folyamatokban is tettenérhető.
Ahogy az az ábrán látszik, az oroszok már a háborút közvetlenül megelőzően is erősen visszafogták az importált mennyiséget. Majd az év során folyamatosan jóval kevesebb gázt szállítottak Európában, mint tették azt egy évvel korábban. Ezzel pedig
feketén-fehéren kiderül, hogy – miután a gáz importját az EU semmilyen módon nem korlátozza szankciókkal - a magyar kormány állításával szemben nem az uniós szankciók okozzák a piaci problémákat, hanem Moszkva manipulációja.
Honnan jön akkor a gáz, tehetnénk fel a kérdést, hiszen az előző két ábrát összevetjük, akkor azt láthatjuk, hogy a kiesett oroszországi import jelentős részét pótolni tudták az uniós országok. Némileg több gáz érkezett a 2021-es évhez képest Norvégiából, és Azerbajdzsán is növelte az importot. Ugyanakkor az EU-s vezetők által remélt észak-afrikai források (Algéria) felől még csökkent is a behozott mennyiség. A kulcsországok mindazonáltal Katar és az Egyesült Államok volt, ezek biztosították ugyanis a tankerhajókon érkező cseppfolyós gázt (LNG). Ha megnézzük az statisztikákat, akkor láthatjuk, hogy a teljes uniós piacot tekintve az ellátásbiztonság szempontjából ennek óriási jelentősége volt. Nem mellesleg a fent említett német hiátus, vagyis, hogy az ottani kikötők egyikében sincs LNG-terminál, már csak ezért is kiszolgáltatottá teszi Berlint.
Ezek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy Oroszország öngólt lőtt, amikor elzárta az Északi Áramlat 1-es vezetéket, és ahogy az a fenti ábrán is látható volt jelentősen visszafogta az importot. A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. A téli betárolás ugyan jól halad a nyugat-európai gáztárolók szinte mindenhol 90 százalékos, vagy azt meghaladó mértékű telítettséget értek el. Ez azonban korántsem elég, a téli időszak megugró ellátását ugyanis az országok a tartalékok mellett az importból tudják fedezni, illetve ahol van saját bányászat, ott ezeknek a forrásoknak a felhasználásával. Az uniós tagállamok tárolói kapacitása nominálisan is erősen eltér, nem beszélve arról, hogy a fogyasztáshoz képest meglehetősen eltérő az elraktározható mennyiség aránya. Magyarország ilyen szempontból viszonylag jó helyzetben van, hiszen fogyasztásarányosan az egyik legjelentősebb tárolói kapacitással rendelkezik.
Hiába készült fel tehát az Európai Unió, amennyiben Oroszország egyáltalán nem küld gázt Nyugat-Európába, ami a dolgok jelenlegi állása szerint elég valószínű, akkor valóban lehetnek ellátási problémák.
Már csak azért is, mert a napokban az amerikai palagáz termelők azt jelezték, hogy nem tudnak mentőövet dobni Európának, a téli időszakban az eddigieknél több gázt biztosan nem fognak tudni szállítani, sőt, a tranzit mennyisége még csökkenhet is. Más kérdés, hogy az egekbe szökő árak miatt a felhasznált mennyiség szinte biztosan csökkenni fog, egyrészt, mert a lakosság és a közintézmények is spórolni fognak Európa-szerte, másrészt mert a mostani árak mellett számos ipari felhasználó állítja le vagy fogja vissza a termelését. A mostani gázárak mellett ugyanis egyszerűen fenntarthatatlan a termelés, erre példa, hogy a kontinens számos műtrágya-gyártó vállalata, köztük a magyar Nitrogénművek is, felfüggesztette a termelését. De számos vegyipari, építőipari és nehézipari gyártó is hasonló lépésekre szánta el magát az elmúlt időszakban.
A politikusi nyilatkozatokat összefoglalva az igazság tehát valahol középen van. Sem általában az Európai Unió, sem Magyarország nincs túl kedvező helyzetben. Ugyanakkor nem törvényszerű, hogy ellátási problémák legyenek a tél folyamán. Nagyon sok minden változhat akár néhány hét alatt is, hiszen amennyiben például az ukrán hadsereg újabb területeket hódítana vissza, az akár a gázimporttal kapcsolatos orosz álláspontot éppen úgy felülírhatja, ahogy azzal is járhat, hogy még a Moszkva kegyeit kereső államok, így például Magyarország is hoppon marad.
