„A magánegészségügy mára már Magyarországon is érdemi és nélkülözhetetlen szereplője az egészségügyi rendszerünknek, ám ha a magánfinanszírozás aránya kritikus szintre ér el, óriási egészség-egyenlőtlenségek alakulhatnak ki, aminek következtében romolhat a lakosság általános egészségügyi állapota” – hívta fel a figyelmet Kincses Gyula, a MOK elnöke az MTA Elnöki Bizottságának az Egészségért című tanácskozásán.
A szakember előadásában arról is beszélt, hogy a volt szocialista országokban, így Magyarországon is kialakult egy új átmeneti egészségügyi modell, amelyben az ingyenes, de leromlott állami rendszer mellett megjelent az erős piaci alternatív modell.
A kétezres évek közepéig a magán egészségügynek csak marginális, választékbővítő szerepe volt, de az utóbbi tíz évben mennyiségi és minőségi fejlődésnek indult. De olyannyira, hogy ma már a tőkekoncentráció és az üzemszerűen működő magánintézmények térnyerése a jellemző erre a szektorra is, mégpedig a lakásrendelők rovására.
„A magán ellátások elsősorban a közfinanszírozás ellátásaival párhuzamos, mennyiségpótló szerepet töltenek be, ahol nagyon alacsony a pénzügyi kockázatkezelés, hiszen az üzleti biztosítások és egészségpénztárak részesedése a szolgáltatás finanszírozásából csak 5 százalék körüli. Sajnos ez egy duplikáló rendszer, hiszen a közegészségügyben is ugyanolyan ellátásokat vesznek igénybe, mint a magán egészségügyben” – magyarázza Kincses, aki szerint nem jó, hogy növekvő jelentősége ellenére a magán egészségügyi szektorról igen kevés az információnk.
Hiszen ma már közel azonos költségvetéssel működik a magánszektor, mint az állami. 2020-ban 907 millió forint volt a közfinanszírozás mértéke, míg az E-alapból származó adat szerint az összevont szakellátásra 932,6 millió forint ment el.
A MOK elnöke szerint ma, a 21. században sehol nem lehet kizárólag állami forrásból működtetni az egészségügyet.
„Érdemi szereplőkké léptek elő a magánszolgáltatók, de az emberek általános egészségi állapota miatt nem mindegy, hogy milyen arányú a feladatmegosztás. A magánfinanszírozás egy bizonyos szintje felett ugyanis nincs társadalmilag igazságos megoldás” – jelenti ki.
Kincses Gyula előadásában beszél arról a MOK-kutatásról is, amelyet 16 Európai Uniós tagállamban végeztek el. Ebből világosan látszik, hogy nem létezik egységes európai modell az állami és a magánegészségügyi szektor együttműködésére, minden országban máshogyan alakult ki a rendszer. Megemlítette, hogy a szektorsemleges ellátások támogatására – Finnországban, Németországban, Görögországban vagy Ausztriában, - részleges kompenzációt kapnak a betegek, ha a magánellátást veszik igénybe az állami helyett.
„A magán egészségügy erősödése elkerülhetetlen, de megvan az esély arra, hogy az egészségügy kettészakad, mert az állami egészségügy egyre rosszabb szegényellátássá romlik, a tehetősebbek pedig egyre inkább a magán egészségügyet veszik igénybe” – hangsúlyozza előadásában Kincses Gyula.
Véleménye szerint ekkora országban és ilyen jövedelmi szintek mellett ez komoly kockázat, mert nincs két egészségügyre való orvos és szakdolgozó, és az egész országot lefedő „második” egészségügy fenntartásához nem elég gazdag az elit. Ennek eredménye pedig végső soron az is lehet, hogy végül se a tehetős, se a szegényebb rétegnem juthat garantáltan megfelelő ellátáshoz.
Ezért szerinte fontos, hogy a jövőben a magánegészségügyet az egészségügy részének kell tekinteni, egységes adatszolgáltatással és felügyelettel
„A két szektor szembeállítása helyett a betegek érdekeit kell fókuszba helyezni, és a két szféra díjait, jövedelmi viszonyait egymáshoz kell közelíteni. Az állami ellátást tehermentesíteni kell a magánszolgáltatók akár osztott finanszírozási befogadásával, és megfelelő előkészítés és vita után a hiányzó kormányrendeletet megalkotni, amely szabályozza a két szférát” – javasolja előadása végén a MOK elnöke.
