2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szakértők becslései szerint azonban a valós szám ennél jóval magasabb lehet.

Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.

A török katasztrófavédelem (AFAD) csütörtök hajnali összesítése szerint az országban 12 391-en haltak meg a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt. Ennél pusztítóbbnak csak az 1999-ben bekövetkezett földrengés bizonyult, amely 17 ezer emberéletet követelt. Szíriában 2992 holttestre bukkantak eddig.

A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után a délkelet-törökországi és észak-szíriai térségben, de a munkát - egybehangzó hivatalos közlések szerint - nehezíti a hideg és a helyszínek nehéz megközelítése az infrastruktúra súlyos károsodása miatt. A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a térségbe látogatott. Az ország hatóságait bírálatok is érték, hogy nem cselekedtek kellő hatékonysággal a katasztrófa bekövetkezte után. Az elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a hatóságok reagálásában, de hangoztatta, hogy egy ilyen méretű katasztrófára lehetetlen felkészülni. Arra kérte a lakosságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és a katasztrófavédelem tájékoztatását kövesse. "Ma az egység, a szolidaritás ideje van" - mondta, és bejelentette, hogy a károsult családoknak 10 ezer török líra (mintegy 192 ezer forint) anyagi támogatást nyújtanak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!