Hihetetlen, hogy az első ijedtség után az iskolák és a tanárok milyen extra gyorsan reagáltak a speciális helyzetre. Kérdés, hogy valóban ilyen pozitív a helyzet, vagy még mindenkit a kezdeti lelkesedés hajt-e.
Az iskolabezárási bejelentést követően, a HiperSuli tanári közösség azonnal aktivizálta magát, és másnap már kész is volt a közösen szerkesztett online ajánlási dokumentum, ami felkerült az Oktatási Hivatal honlapjára is. Ezzel együtt ez nem egy egyértelmű sztori. Ahogy vannak pozitív hozadékai, úgy vannak nem ennyire jó, de kialakulóban lévő oldalai is. Pozitív, hogy egy ilyen nehéz helyzetben sikerült megoldani egy ekkora dolgot, az viszont elképesztő nagy nehézség, hogy mekkora teher hárul a szülőkre. A szülőknek itt valóban helyt kell állniuk, főleg az alsósoknál, akik még talán el sem tudják olvasni vagy értelmezni a feladatokat. A szülőnek szinte távtanárnak kell lennie, aki a feladatokat végrehajtja. A középiskolások számára viszont nem baj, hogy rá vannak kényszerülve az önálló tanulásra, vagy hogy beosszák a saját idejüket, hiszen erre leghamarabb az egyetemen lennének rászorítva.
E rövid idő alatt mit lehet látni, milyen a gyerekek hozzáállása a távoktatáshoz?
A legnagyobb gond az volt, hogy nem volt felkészülési idő, és a gyerekeket nem lehetett megfelelően tájékoztatni tanári, iskolai oldalról, ezért náluk kimaradt ez a momentum. Viszont sokuknál hurrászünet-hangulat van, persze az osztálytársaik nekik is hiányoznak. Már most látszik, hogy páran a kiskaput keresik ebben a rendszerben is, de vannak, akik lelkesen dolgoznak. Már csak ezért sem lehet a távoktatást egyértelműen pozitív vagy negatív dologként megítélni, mert sok függ attól, hogy milyen típusú a gyerek. Ha egy motivált diákról beszélünk, aki szeret tanulni, hihetetlen jó szituáció lehet, mert nem köti a 45 perc, hozzá olvashat, kiteljesedhet. Ezért is nehéz pedagógusi oldalról is a helyzet, hogy megtaláljuk ebben a káoszban is a gyerekeket. Akár a differenciált oktatásban, az a feladatunk, hogy ne vesszenek el ebben az új rendszerben azok, aki hajlamosak erre, a lelkeseket pedig lelkesítsük ebben a szabadságban, ahol nem köti őket a tanterem 45 perce.
Melyik tantárgy számít a legkeményebb diónak távoktatási szempontból?
Ezt szintén nehéz megítélni. Például matematikánál sok online eszközt be lehet vetni, ennek ellenére nehéz odafigyelni mindenkire, főleg, ha 30 fős osztály van a laptop túloldalán. Követni, hogy mindenki beküldte-e a feladatát, kijavítani, és egyenként visszajelezni, ez tanári oldalról elképesztően nagy munka. De egy vizuális kultúra, vagy énektanár talán még nagyobb kihívások előtt áll. Viszont úgy látjuk, kinyílt a világ, szinte eltűnnek az időbeli korlátok, a 45 percet teljesen szabadon értelmezik a tanárok és a gyerekek. Nagyon összetett helyzet ez, de látjuk, hogy számtalan kreatív megoldás született, míg persze olyanok is vannak, akik még keresik az útjukat ebben.
Mi lesz az érettségizőkkel, akiknél a legsérülékenyebb időszakban jött a képbe a távoktatás?
Az érettségizőkkel kapcsolatban szintén nehéz jósolni, hiszen nem tudjuk, hogy hagyományos, online, rendes időben, vagy halasztva lesznek-e. Ugye ők épp a tananyag vége felé járnak, hiányzik majd nekik, hogy nem mondják el a tanárok az anyag végét, de ezt online lehet pótolni. Utána ismétlés jön, jó lenne azt hinni, hogy erre a 18 éves diákok már képesek egyedül. Ha le akarnám egyszerűsíteni, akkora nagy hátrány talán nem éri őket, mert ha úgy vesszük, mindenki hasonló pocsék és speciális pozícióból indul a jelenlegi helyzetben. De ez önmagában részigazság, az idén érettségizőknek sokkal nehezebb időszak ez, hiszen hirtelen ki lett húzva alóluk a biztonsági talaj.
Mi a helyzet az osztályozással?
A legnagyobb kérdés, hogy osztályozzunk, de hogyan? Ez az egyetlen téma, amivel kapcsolatban szinte mindenki homokba dugja a fejét. Erre ennyi idő után még nem lehet épkézláb választ adni, hiszen nincs olyan kontroll, mint az osztályteremben. Ami az eddigi oktatásban motivációs faktor volt, azaz, ha nem tanulsz, rossz jegyet kapsz -, az most nem állja meg olyan erővel a helyét, mint az iskolai környezetben.
A Hipersuli tanári gárdája minden hétfőn videókonferencián találkozik, mi történik ilyenkor?
Háromszáz fős tanári listánk van, s mikor meghirdettük a hétfői konzultációt, az elsőn nyolcvanan vettek részt. Akkor a távoktatás kezdeti döccenőiről beszéltünk, e héten pedig már praktikusabb kérdésekről esett szó.
Mi történik akkor, ha egyetlen számítógép van otthon, s egyidőben kell a szülőnek home office-ban dolgoznia, miközben a gyereknek órája lenne?
Van, amit nem lehet áthidalni, az pedig a fizikai korlát. Ha nincs internet, ha nincs eszköz, marad a hagyományos forma, papíron eljuttatni a gyerekhez. Kis faluban például kinyomtatja a tanár a feladatokat, bedobja a gyerekekhez, este pedig összeszedi. De ebben a helyzetben teljesen magára van utalva a gyerek és a szülő, mert a tanár semmilyen kommunikációs csatornán nem tud eljutni hozzájuk. Budapesten vagy nagyvárosokban is előfordulhat ilyesmi, de mivel itt nem a legközelebbi iskolába jár a gyerek, nem biztos, hogy a tanár el tudja juttatni hozzá internet hiányában a feladatokat.
Milyen a tanárok hangulata, mennyire érződik rajtuk a pszichés fáradtság?
Most kezdik szokni az új helyzetet. Eddig a keretek leszögezése, a főpróbák levezénylése zajlott, ezért múlt hétről van egy fáradtság, de ott van a lendület is, hogy helyt kell állni. S ott van mindenkiben a remény is. Hogy ez átmeneti állapot lesz, hogy Magyarországon hamar le fog zajlani. Szerintem az a pillanata lesz egy mélypont, amikor be kell látnunk, ez hosszabb lesz, mint gondoltuk, s ezt most végig kell csinálnunk.
A HiperSuli távoktatási dokumentumának feltöltését követően a hipersuli.hu oldalon 2000 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak.
