2018. július 16. 13:47
MTI

Négyszemközti tárgyalás az első menüpont Helsinkiben.

Megkezdődött hétfőn kora délután az amerikai és az orosz elnök találkozója a finnországi Helsinkiben. Donald Trump és Vlagyimir Putyin a várakozások szerint a kétoldalú viszony mellett számos nemzetközi témát is megvitat, köztük a szíriai helyzetet és a kelet-ukrajnai válságot.

A megbeszélés előtt Donald Trump egy Twitter-üzenetben úgy vélte, még sohasem volt ilyen rossz a viszony az Egyesült Államok és Oroszország között. Ez szerinte egyebek között annak tudható be, hogy az FBI nyomozást indított, amelyben a 2016-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgálja.



Közvetlenül a tárgyalás előtt Trump azt mondta, "jó dolog jól kijönni Oroszországgal". Putyin pedig arról beszélt, hogy legfőbb ideje megvitatni a kétoldalú kapcsolatokat és a súlyos világpolitikai problémákat.

A helsinki találkozó némi késéssel kezdődött, mert Putyin repülőgépe a tervezettnél később szállt le a finn fővárosban. Trumpot délelőtt fogadta Sauli Niinistö finn köztársasági elnök is. Putyin és Trump a négyszemközti találkozó után munkaebéden folytatja a megbeszélést, majd késő délután a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tartanak.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.