4p

A kevesebb adásvétel sem csökkentette az ingatlanpiaci árakat, derült ki az Otthon Centrum kutatásából, amely a pandémia lakáspiaci hatásait összegezte.

„A várakozással ellentétben a kevesebb adásvétel sem tudta letörni az árak felfelé ívelő dinamikáját” – összegezte Soóki-Tóth Gábor az előző év egyik sarkalatos megállapítását. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, 2013-tól öt évig nőtt a lakás adás-vételek száma. Csakhogy 2019-ben már érzékelhető volt a visszaesés, amit megfejelt a 2020-as világjárvány kirobbanása. A fertőzés első hulláma bénítólag hatott a piacra, de látványos volt a tavaly nyári lazítások időszakában az újra indulás: sőt a következő hullámot már kevésbé sínylette meg a piac, az eladók, vevők, közvetítők alkalmazkodtak az új helyzethez, az idei év első felében pedig minden korábbi rekord megdőlt.

A Dunára néző használt lakások ára is nőtt a járvány alatt (fotó: Mester Nándor)
A Dunára néző használt lakások ára is nőtt a járvány alatt (fotó: Mester Nándor)

Az elemzési vezető szerint a piac megelőlegezte a gazdasági teljesítmény gyors visszapattanását, és a növekvő jövedelmek és megtakarítások, a most még kedvező hitel kamatszint, valamint a családok számára elérhető támogatások együttesen erősítették a keresletet. Ráadásul az inflációs várakozás is motiválta a befektetési célú vásárlókat.

Ugyanakkor Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, a keresleti nyomással szemben korlátos a kínálat, az érdeklődés továbbra is fókuszáltan, a gazdasági centrumok, a főváros, megyei jogú városok térségére koncentrál. A rugalmas, otthoni munkavégzés elterjedése érzékelhető változást generált a piacon, a vásárlók a megfizethetőség mellett az átalakuló életmód miatt egyre inkább kedvelik az agglomerációban elérhető ingatlanokat is.

Ár és méret alapján kettényílt az olló: idén a fővárosban akadt ugyan 10 millió forinttól értékesített lakóingatlan, de érdemben 20 millió forinttól indultak az árak. A használt lakás adásvételek bő kétharmada 20-50 millió forint közé esett a fővárosban, de az újépítésű lakások túlnyomó többsége ugyancsak e fölött kelt el. Pest megyében az adásvételek 2 millió forinttól kezdődtek és 10-40 millió forint között alakultak, az eladások 62 százaléka tartozott ebbe a zónába. Vidéken az adásvételek egymillió forinttól indultak, de a használt ingatlanok négyötöde 30 millió forintnál megállt.



A használt tégla társasházi lakások átlagos négyzetméterára 2020 I. félévhez képest a fővárosban a legnagyobb mértékben a XI. kerületben nőtt (+18,4 százalékkal), a vidéki megyei jogú városok között a drágulás Miskolcon volt a legnagyobb (+23 százalékos). A legdrágább átlagárat Budapest V. kerületében mérte az Otthon Centrum, ahol egy négyzetméterért átlagosan 980 ezer forintot kellett fizetni idén, azonban ez a tavalyi első féléves átlagárnak csupán 85 százaléka volt. Ezzel a Belváros lett az ország a legnagyobb árcsökkenést elszenvedett városrésze.

A panellakások átlagára néhány budapesti kerületet leszámítva (például a VIII. kerületet, ahol tavalyhoz képest 10,3 százalékkal csökkent a fajlagos négyzetméterár átlagértéke) stabil maradt, sőt inkább 10-15 százalékos növekedés volt tapasztalható: a leginkább megfizethető lakáskategória ellenállt a COVID-hatásnak. A legdrágább átlagos négyzet-méterár a kedvelt XI. (683.000 Ft/m2) és XIII. kerületben (650.000 Ft/m2) alakult ki, míg a legolcsóbb fajlagos átlagár Nagykanizsát (227.000 Ft/m2) Miskolcot (258.000 Ft/m2) és Szolnokot (262.000 Ft/m²) jellemezte.



A használt családi házak egy városrészen belül is nagy szórást mutattak méretük, építészeti megjelenésük, a felhasznált anyagok minősége okán. A karanténban töltött előző év felértékelte a kertvárosi környezetet, egyre többen költöznének társasházi lakásukból városkörnyéki településekre azért, hogy saját kertjük lehessen. Ez szinte mindenhol árnövekedéssel járt. Ahol az Otthon Centrum jelentős számban közvetített házakat, ott egyedül a XVIII. kerületben, Érden és Zalaegerszegen volt mérhető némi fajlagos átlagár csökkenés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!