5p

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjúban megmagyarázta, miért késlekedett a döntéssel a kijárási korlátozásról, elmondta, hogyan lehet Ausztria Magyarország nagyméretű laboratóriuma, és hogy bár van optimista forgatókönyve, annyira nem tud bizakodni, mint a jegybank. A neheze még egyébként is hátra van.

A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel.

Miért nem döntöttek hamarabb a kijárási korlátozásról?

A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek. A kijárási korlátozás meghosszabbításáról csütörtökön döntött a kormány, amit a miniszterelnök úgy kommentált: a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába, és azért várt ki, hátha szigorúbb intézkedést kell hozni a helyzet esetleges romlása miatt.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. (MTI)
Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. (MTI)

Igazából pénteken kellett volna dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni - közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot. (A balatoni polgármesterek közül egyébként többen jelezték, hogy túl későn jött a döntés, a nyaralótulajdonosok ugyanis eddigre már rég "megszállták" a tóparti településeket.)

Még nem látjuk a fényt az alagút végén

Orbán Viktor a járványról szólva arról is beszélt, látja, hogy vannak olyan országok, amelyek már "kifelé kandikálnak", ő viszont Magyarországon még nem látja "a fényt az alagút végén". Magyarország szempontjából ugyanakkor Ausztriát "nagyméretű laboratóriumnak" nevezte, mert ott - az Olaszországhoz való közelség miatt - minden hamarabb történik meg, mint Magyarországon. Ezért figyelik, hogy az osztrákoknak milyen lépés vált be és melyik nem, és ezek értékelése után szabad itt esetleg hasonló járványügyi intézkedéseket hozni.

A durva része még előttünk áll

Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól a kormányfő azt mondta: az ösztöne azt súgja, hogy el kell mennie és tájékozódnia kell a kórházakban. Amikor tömeges lesz a fertőzés - és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is - tette hozzá.

Úgy értékelt: a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de "a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van".

Orbán Viktor nem olyan optimista, mint a jegybank, a költségvetési hiányban a 3 százalék a vörös vonal

A rádióinterjúban szó volt a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi lépésekről is;Orbán szerint a sok száz lépésből álló gazdaságvédelmi terv működni fog, meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és újra növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot. A bankok és multik bevonásáról a teherviselésbe a kormányfő azt mondta: a terhek kimérésével óvatosnak kell lenni, meg kell találni azt a mértéket, amit még elbír egy adó alá vont alany, például egy pénzintézet vagy egy multinacionális cég. Fontosnak nevezte, hogy mellettük az önkormányzatok és a pártok is vállaljanak részt a teherviselésből: ahogyan a kormánynak, úgy a politikai szervezeteknek és az önkormányzatoknak is át kell szervezniük a gazdálkodásukat. Ha mindenki vállal valamit, akkor meglesznek a gazdasági terv pénzügyi alapjai - közölte Orbán Viktor, akinek az optimista forgatókönyve szerint a gazdaság néhány hónapon belül visszatalál az "egyenes ösvényre".

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy odáig ő "nem szaladna", mint a legoptimistább, akár 2-3 százalékos idei növekedést előrejelző jegybank, de nem tartja szükségszerűnek azt a hatalmas méretű visszaesést sem, amelyről közgazdászok "vizionálni" szoktak. Inkább londoni pénzügyi elemzőkre támaszkodna, akik szerint van Magyarországnak egy esélye arra, hogy jól jöjjön ki ebből az egészből, csak egy jó terv kell, és azt jól kell végrehajtani.

A költségvetési hiány ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: "később majd fellógatják" azokat, akik most elengedik a hiányt. Aki most "nyakló nélkül él azzal a lehetőséggel, hogy eladósodjon (...), az néhány hónap múlva, amikor túl leszünk a válság első nagy hullámain, felakasztva találja magát, ott fogják egy dróton rángatni a hitelezők meg a spekulánsok" - mondta. A kormányfő kijelentette: neki a 3 százalékos költségvetési hiány "vörös vonal", nem szabad a fölé menni, mert "a végén keservesen meg fogjuk fizetni az árát".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!