1p

Elképesztő magasságokba jutott okfejtésében a miniszter politikai igazgatója.

A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot

 - hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának nyitónapján, szerdán Budapesten.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb mint 24 százalék volt, ami „borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé - mondta, arra is kitérve, hogy Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott „egészen természetes.”

Felsorolása szerint magyar alapítványok, egyesületek, magánszemélyek, köztük konzervatívok, szocialisták, liberálisok, és magyar egyházak, valamint a magyar állam is a médiatulajdonosok közé tartozik, ami véleménye szerint egyúttal „természetes és jó médiapiaci átalakulás.”

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!