A Blikk kérdésére Orbán Viktor így emlékezett vissza első kormányalakítására, és az azóta eltelt időszakra:
Úgy elrepült, mint egy pillanat! A parlamentbe belépni önmagában egy különleges érzés, már 1990-ben, képviselőként is az volt. Miniszterelnökként esküt téve a parlamentben pedig úgy érzi az ember, hogy a magyarok hosszú története is ott van vele, és emlékezteti arra, hogy folytatója az előtte szolgáló összes magyar miniszterelnök munkájának és küldetésének. De aztán az interpellációk és az azonnali kérdések visszarángatják az embert a mindennapok valóságába, megmutatva, hogy a nagy ügyeket is kis csaták megnyerésével kell szolgálni.
A nosztalgikus hangulatban lévő miniszterelnök mellett a mostanra házelnökké lett, ám akkor még tárca nélküli titokminiszterként felkért Kövér László is megszólalt. Mint mondta, óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy minisztereként felesküdhetett, habár nem akart igazán ilyen pozícióba kerülni, de volt valami, ami miatt nem mondhatott nemet.
Ugyan az 1990-ben megválasztott első demokratikus országgyűlés képviselőjeként tett eskü felemelő érzése felülmúlhatatlan számomra, hiszen az egy történelmi pillanat volt, amelynek, a Jóisten kegyelméből, én is részes lehettem. Természetesen miniszterként esküt tenni az Országgyűlés előtt szintén óriási megtiszteltetést jelentett. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem voltak miniszteri ambícióim, inkább egyfajta erkölcsi kényszerűségként fogtam fel az akkori kormány egyik legkényesebb - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítását jelentő - pozíciójába szóló kinevezést, semmint addigi politikai pályafutásom csúcsaként.Óriási fegyvertény volt, hogy a választásokon legyőztük a balliberális pártszövetséget, ugyanakkor, kormányzati tapasztalat híján, az eltökéltség mellett volt bennünk nem kevés aggodalom is. Miután a nemzetbiztonsági bizottság elnöki székében eltöltött majd' nyolc évem súlyos érvnek tűnt, így nem térhettem ki a feladat elől.
(Blikk)
