A külföldről érkezőket karanténhotelbe viszik
„Bár már sok az enyhítő intézkedés, a pekingiek még mindig tartanak a második hullámtól, ami a külföldről hazaérkező kínaiaktól jön, főleg Amerikából, Angliából, Spanyolországból, Olaszországból” – meséli Ágnes, aki végzettségét tekintve olasztanár, Pekingben karnagyoknak olaszt tanít, valamint óvódások zenei képzésével foglalkozik.
A lakóparkban, ahol élnek, nem volt fertőzött, a kerületükben is összesen 39 ember volt vírusos. De a kerület akkora, mint Budapest.
Ennek ellenére náluk most az a szabály, hogy aki külföldről érkezik, nem mehet haza a repülőtérről, hanem egy hosszú, 8 órás procedúrán kell átesnie, amiben természetesen adatgyűjtés, kikérdezés, lázmérés is tartozik, majd az üresen álló hotelekből kialakított karanténszállodákba szállítják azokat, akik nem zöld minősítést kaptak. Zöld kódot azok kapnak, akiknek negatív a tesztje, narancssárga a gyanús esetek, akiket megfigyelés alatt kell tartani. Nincs benne a vírus, ám lehet, hogy együtt utazott olyannal, akiben benne volt. A piros kód a fertőzötteké. A karanténszállodában két hétig kell tartózkodniuk, s csak az új, negatív teszt után mehetnek haza.
A narancssárgáknak különleges engedéllyel a repülőtérről csak akkor lehet hazamenniük, ha meg tudják oldani, hogy senkivel nem laknak együtt, például lakást bérelnek. A karanténhotel költségeinek fedezése városonként különböző. Van, ahol 200 jüan egy napi tartózkodás, van, ahol 700, így 2-3 hétig ott lenni, nem olcsó mulatság.
„Pár nappal ezelőtt szabadították fel Peking egyik kerületét, ami veszélyes zónának minősült” – mondja Ágnes.
Azért lett veszélyes zóna, mert még áprilisban a repülőtéren zöld minősítést kapott valaki, de hazaérve már fertőzött volt, s nem tudni hogyan, de az alatta lakó idős bácsi is beteg lett, pedig nem járt ki, nem találkozott senkivel Ez pedig úgy derült ki, hogy amikor az idős bácsi sztrókot kapott, 3 nappal később bevitték a kórházba, de mivel nem gondolták róla, hogy beteg, végül az egész kórházat, több, mint nyolcvan embert megfertőzött, s csak ezután csináltak tesztet nála. Ez példa arra, hogy Kínában sem működik minden tökéletesen, másrészt, hogy fura módokon is meg lehet fertőződni.
Mindenki kódot kapott
Magyarországon egy hete lehet letölteni azt az önkéntes alapon működő új mobilapplikációt, amellyel a rendőrség figyeli a hatósági házi karanténban lévőket, ám Kínában már a járvány kezdetétől mindenki telefonjára feltöltötték központilag.
„A járvány elején a mobilom egyik nap jelezte, hogy új dolog van az Wetchat rendszeremben. A Wetcattal minden intézhető, fizetni lehet vele, videókat megosztani, szállást foglalni, repülő- és vonatjegyeket venni, vagy kórházi időpontot foglalni. A mobilom mutatta, hogy új szolgáltatás villog. Rákattintottunk, amiből kiderült, hogy kódot kaptunk, ahová az összes bolt vagy hely, ahol jártunk az elmúlt hónapokban, felkerült.”
Ágnesék zöld kódot kaptak, mert egészségesek voltak, de nem utazhatnak még ma sem anélkül, hogy ezt ne mutatnák fel. Van, amikor nekik kell egy QR-kódot leolvasniuk, amire az ő zöld kódjuk válaszol, s így tudnak belépni bizonyos helyekre.
Kérésemre Ági megnézi azt a honlapot, ami nálunk a koronavirus.gov.hu, csak mint mondja, százszor részletesebb. Beszélgetésünkkor Pekingben nincs új megbetegedés, de 27 gyanús, narancssárga esetet azért regisztráltak az elmúlt 24 órában. Adataik szerint jelenleg csak a külföldről érkezők hoznak vírust, így fordulhatnak elő újrafertőződések. Összesen 174 beteg van az országban, ebből 24 fő kórházban – ami Kína lélekszámát tekintve szinte semmi.
A magyar rendeletektől eltérően az idősotthonokban sosem volt kijárási és látogatási tilalom, mert egész más a társadalom szerkezete, mint nálunk. Kínában a gyerekekre a nagyszülők vigyáznak, ők viszik iskolába, ők foglalkoznak velük. Itt csak azoknak van idősotthon, akik vagy már olyan betegek, hogy nem tudja a család ápolni őket otthon, vagy nincs hozzátartozójuk, aki el tudná látni őket.
Minden sarkon három rendőr
Az enyhítések folyamatosak, most már csak lázat mérnek a boltbalépés előtt, a lakóparkban újra fogadhatnak vendégeket. Az utazási szabályokat is lazították, ha Pekingbe nem veszélyes zónából érkezik valaki, már nem kell 14 napos karanténba vonulnia.
Mindenütt kötelező a maszk viselése, a metróban és az áruházakban elengedhetetlen a lázmérés, csoportosulni továbbra sem szabad. Még mindig minden sarkon legalább három rendőr posztol, s folyamatosan nézik őket az utcai kamerákon.
Egyszer lementütek a lakóparkba teázni, de ahhoz le kellett venniük a maszkot. Nem telt el sok idő, s jött a rendőr figyelmeztetni őket, hogy amikor épp nem kortyolják a teájukat, vegyék vissza a maszkot.
„A férjemnek a járvány alatt jól megnőtt a szakálla, így mikor észrevette, hogy kinyitott a fodrász, lement megnyiratkozni. De mivel a fodrásznál is kötelező a maszkviselés, nem vágták le neki. Muszáj volt interneten rendelnünk egy szakállvágót” – magyarázza Ágnes a még mindig tapintható korlátokat.
Hiába nincs „belső megbetegedés”, még nem nyitottak ki az óvódák és az általános iskolák, csak a középiskolák. De a különórák helyszínei, a tréningcenterek is zárva vannak még, ahogy a sportlétesítmények is, kivéve a felnőtteknek való edzőtermek. A szemben lévő karaoke bár és a mozi is üresen tátong még.
„Amit a legnehezebb megszokni, hogy a kínai emberek időnként köpködnek, de még a legszebb plázacica is. A bevásárlóközpontokban és a metrószerelvények kivetítőin oktatófilmeket láthatunk, ahol arra tanítják az embereket, hogy használjanak zsebkendőt …”
Viszont igen sok pozitívumot kapnak a tanítványaiktól, akik nagyon fogékonyak a zenenevelés terén, Az sem elhanyagolható, hogy a megélhetés nagyon olcsó, a rezsi alacsony, s akár mindennap rendelhetnének ételt. Ugyanakkor a kínaiak is nagyon megérzik a válságot, a járvány óta kevesen kapnak teljes bért. Ha egy állami oktatóként dolgozó tanár most online tanít, akkor 2000 jüant kap (80 ezer forint), ha nincs online órája, mert mondjuk testnevelés tanár, akkor még kevesebbet, 1000 jüant.
Hogy érződik-e Kína és az USA egymásra mutogatása, s a járvány kirobbanását kinek a számlájára írják? A kínai hírek 80 százaléka Amerikáról szól, de nem a rajongás, hanem a rivalizálás miatt. Arra pedig valószínűleg sosem lesz válasz, hogy a vuhani piacról vagy egy amerikai laboratóriumból pattant ki a járvány.
Ágnes még hosszan mesél arról, hogy a három évesnél idősebb gyerekeket szinte bárki fizikailag bántalmazhatja vagy nyilvánosan megszégyenítheti, hogy a Google-alapú oldalakat VPN nélkül nem lehet és tilos is elérni, hogy a fiatal lányoknak házasságkötéskor pénzbeli értéke van, hogy igen ritka az olyan házaspár, akiket nem a szüleik hoztak össze, majd kijelenti: azért vannak még mindig ott, mert számukra ez egy misszió. Az ő óráikon nincs kiabálás, sem testi fenyítés, csak dicséret, és jó hangulat, mégis remekül zajlik a tanítás. Valószínűleg azért is, mert hozzájuk azok a kínai szülők íratják be a gyereküket, akiknek eleve szimpatikus a „nyugati módszer”.
Egyébként meg a járványnak akkor lesz vége, amikor a kínai párt azt mondja. Soha nem szólnak egy intézkedésről sem, csak bejelentik, hogy holnaptól ez vagy az lesz, amit mindenki fenntartás nélkül szó nélkül csinál.
