2p

Az atomenergia a jövő energiája, számunkra pedig kedvező hír, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek - írta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

A New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével.

"Mindenekelőtt a paksi atomerőmű-beruházás állását tekintettük át. A mostani energia-válsághelyzet nyomán világossá vált, hogy azok az országok vannak igazán biztonságban, melyek képesek az igényelt energiamennyiségüket nagyrészt saját maguk előállítani" - írta bejegyzésében Szijjártó Péter.

Hozzátette: ezért hazánk számára kulcsfontosságú az új atomerőművi blokkok gyors megépítése. Beszámolója szerint Alekszander Novakkal megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást.

"Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené vagy netán ellehetetlenítené a magyar-orosz nukleáris együttműködést" - közölte.

Mint írta, áttekintették a földgázszállítás helyzetét is. A jelenleg egyetlen 100 százalékon működő kelet-nyugat irányú vezetéknek, a Török Áramlatnak, valamint a hosszú távú szerződésünknek köszönhetően Magyarország földgázellátása folyamatos és zavartalan, naponta több mint 12 millió köbméternyi földgáz kerül leszállításra - írta Szijjártó Péter. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!