4p

Erről döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Harminckétmilliárd forint fejlesztési célú hitel felvételéről határozott szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A 20 éves futamidejű kölcsönt az OTP Bank vezette konzorciumtól veszi fel a főváros a 2022. évi fejlesztési feladatok megvalósítása érdekében, írja az MTI.

Fejlesztésre szánják. (Korábbi felvétel.) Fotó: MTI
Fejlesztésre szánják. (Korábbi felvétel.) Fotó: MTI

A határozatban az is szerepel, hogy a szerződés hatályba lépéséhez szükséges a kormány előzetes hozzájárulása.

A döntést a 26 voksoló képviselő közül 17-en támogatták, a Fidesz-KDNP 9 képviselője ellene szavazott.

Az előterjesztés vitája során Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere kifogásolta, hogy a hitelfelvételről szóló döntést megelőzően a főváros nem egyeztetett a kormányzattal és nem kért előzetes engedélyt sem.

Szerinte az sem derül ki az előterjesztésből, hogy pontosan milyen fejlesztésekre kívánja felhasználni a főváros a pénzt, ezért jelezte, a Fidesz nem támogatja azt.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes válaszában felhívta a figyelmet, hogy a hitel ütemezésének letárgyalása után válik lehetségessé a kormányzati engedély megszerzése.

A továbbiakban a közgyűlés elfogadta az otthontalanság és hajléktalanság csökkentése érdekében az "Otthon, mindenkinek" elnevezésű hajléktalanügyi stratégiáját, amely a korábbiaknál jóval több figyelmet és erőforrást fordít a lakásvesztés és hajléktalanná válás megelőzésére, valamint a hajléktalanságból való kilépés - a megfizethető, biztonságos lakhatáshoz való hozzáférés - elősegítésére.

A Fidesz-KDNP azért nem támogatta a határozatot, mert a főváros kormányzati intézkedésekre is javaslatot tesz a stratégia. Kovács Péter elutasította a javaslatot, a többiek pedig nem szavaztak.

Horváth Csaba, Zugló polgármestere (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) vállalhatatlannak nevezte, hogy a kormány részére megfogalmazott javaslatcsomagot kivegyék az előterjesztésből. Szerinte ezzel csak a szőnyeg alá söpörnék a problémát.

Pikó András józsefvárosi polgármester (Momentum-MSZP-Párbeszéd-LMP) hangsúlyozta, hogy nem lehetséges eredményes stratégia végrehajtása a kormányzati és az önkormányzati intézkedések összehangolása nélkül. Eközben a Fidesz politikai fegyverként használja a hajléktalankérdést - tette hozzá.

Kovács Péter viszont úgy vélekedett: "nem az a megoldás, hogy a döglött lovat áttoljuk a másik oldalra".

A közgyűlés egyhangú szavazással döntött arról, hogy 300 millió forinttal létrehozza a Fővárosi Szolidaritási Alapot, amelyhez kerületi önkormányzatok, intézmények, civilek pályázhatnak többek között akadálymentesítésre, lakhatási válsághelyzetek kezelésére, párkapcsolati és családon belüli erőszak megelőzésére, valamint fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek számára szervezett programokra. Az alap nyitott, az elkülönített bankszámlára bárki befizethet és támogathatja azt.

Egyhangúlag határoztak arról is, hogy pályázatot írnak ki a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérlőinek. A lakók karbantartási, javítási, felújítási, rovarirtási támogatására pályázhatnak, így például burkolat- és  nyílászárócserére, festésre, konvektorjavításra, energiatakarékos világító testek beépítésére.

A 30 millió forintos keretből 50-400 ezer forintos támogatást lehet igényelni, amelyből a bérlő által fizetendő önrész 20 százalék - tartalmazza a határozat.

A közgyűlés a kerületek kezdeményezésére úgy döntött, hogy a X. kerületben a Vaspálya utca egy részét átnevezik Richter Gedeon utcára, egy másik részét pedig Robert Bosch utcára. A XIV. kerületben egy eddig névtelen parkot Radó Dezső kertészmérnökről neveznek el, a XVI. kerületben pedig egy szintén névtelen közterületet Boldogasszonyfa utcára keresztelnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!