- Hogyan értékelné az idei év kórházi tartozásainak alakulását a havi számok tükrében?
- Ez az egész év rendkívül fura volt, s még nincs vége. A tavalyi évet 67,7 milliárd forint adóssággal zárta az egészségügyi intézményrendszer, majd az évet adósságtárgyalásokkal kezdtük. Tudni kell, hogy nem nulláról indultunk 2019 elején sem, hanem több mint 15 milliárdról, s tavaly 52,5 milliárd forint tartozás termelődött. Aztán 2020 januárjában 8,5 milliárddal nőtt az adósság, ami soha nem látott érték volt. Ekkor közel 4500 cégnek tartozott az intézményrendszer. A központosított adósságrendezés során ebből 94-gyel tárgyalt a kormány. Februárban nominálértékben csökkent az össztartozás, mivel a 100 millió forintnál kevesebb lejárt követeléssel rendelkező cégeket kifizette a kormány, amire 19 milliárdot költött. Ám a februári csökkenés csak 12 milliárd forint volt, így igazából 7 milliárddal nőtt az adósság. A „nagy hitelezők” követeléseinek rendezésére márciusban 48 milliárd forintot fordított a kormány, de az adósságállomány abban a hónapban csak 40 milliárddal lett kevesebb. Tehát, ha az első három hónapot megtisztítjuk az adósságrendezési adataitól, akkor a havi növekmény átlag 7,8 milliárd forint volt.
Azaz, az első furcsaság az év eleji brutális adósságnövekedés volt, aztán meg az, hogy lezárt az intézményrendszer, elhalasztották az elektív műtéteket.
A kórházak elvben nem rendeltek annyi eszközt, de az első félév arról tanúskodik, hogy havi átlagban még mindig 1 milliárddal voltunk a 2019-es számok felett. Tavaly ugyanis 4,6 milliárd volt a havi átlag az első félévben, idén pedig 5,7, ami már önmagában is rossz üzenet volt.
- Miképpen csapódott le a járvány első hulláma az orvostechnikai cégeknél?
- Ugyan csökkent a rendelésállomány, de bizonyos cégeknél az intenzív ellátás eszközeinek rendelése megnőtt, ami részben ellensúlyozta a bevételkiesést. Mégis, átlagban a rendelésállományok csökkentek. A beszállító cégek most azt jelzik, hogy a tavalyihoz hasonló állapotban vannak adósság szempontjából, a kintlévőségeik összege majdnem eléri a tavalyit. A novemberi adatok szerint csökkent a növekedés, hiszen tavaly a január-novemberi időszakban 55,8 milliárd volt, míg most 45,7 milliárd a növekmény. Elvben tehát csaknem 20 százalékkal kisebb az intézmények adósságállománya, ami viszont az orvostechnikai területen nem érződik, mivel a cégeink ugyanolyan rossz helyzetben vannak, mint tavaly ilyenkor. Az idei év legfontosabb feladata az volt, hogy a cégek a romló körülmények ellenére megtartsák a munkavállalóikat. Például az orvoslátogatók a pandémia miatt sokszor be sem jutnak az intézményekbe.
Összességében tehát önmagában az adósságadatok némileg kedvezőbbek, ám a cégek ezt nem érzik a bőrükön. Nagy részük magyar tulajdonban lévő kis- és közepes vállalkozás, akik a kormányzattól minimális segítséget kaptak idén, ahogy az egész gazdaság is.
Pusztán a tavaszi bértámogatást tudták igénybe venni, ami sajnos rendkívül bürokratikus volt a sok adminisztráció miatt, és főleg az alacsonyabb jövedelmű munkavállalóknál volt jelentősége. Tehát mindezek figyelembevételével a kórházi beszállítók helyzete lényegében romlott ebben az évben.
- Tavaly a kormány üzent Önöknek, hogy központi eljárásban nézi végig a kórházak beszállítói tartozását, idén mi a helyzet a kommunikációval?
- Több kormányzati szereplőt is megkerestünk az év folyamán azzal, hogy szükség lesz az adósságrendezésre, hiszen a pandémiás helyzetben a kórházak eszközellátása minden eddiginél fontosabb, de a felénk irányuló kommunikáció viszonylag szűkös volt.
Augusztus végén a részleges adósságrendezési tervünkkel négy miniszterhez fordultunk: Kásler Miklóshoz, Pintér Sándorhoz, Varga Mihályhoz és Gulyás Gergelyhez. Arra gondoltunk, hogy a június végéig felgyűlt 35 milliárd forintot fizessék ki ősz elején, hogy év végére csak 15-20 milliárd maradjon, hiszen a járvány miatt a kormánynak úgyis lesz elég problémája.
Kásler miniszter úr nevében Horváth Ildikó válaszolt, hogy felkérte az ÁEEK főigazgatóját, utasítsa az intézményeket, hogy fizessenek. Ehhez azonban anyagi erőforrásokat nem biztosított a kormányzat. Az intézményrendszer gazdálkodásában van egy rossz gyakorlat 2012 óta: minél nagyobb valakinek a tartozásállománya, annál több pénzt kap nominálértékben az adósságrendezés során.
Az látszódik, hogy a kormány gondolkozik a struktúraváltásról, s a mélyben történnek dolgok, de a legtöbbször mindez a szakmai szereplők megkérdezése nélkül zajlik, így mi jellemzően csak utólag értesülünk a minket érintő változásokról.
- Májusban jött ki a központosított beszerzésről a rendelet, ez sem jött jól a kórházi beszállítóknak, gondolom.
- Ez sem egyik napról a másikra történik, de le kell szögezni, hogy az egészségügyben kialakult beszerzési rendszer több sebből vérzik. Több botrány arra világított rá, hogy mindez részben az intézmények, részben a beszállítók hibája, nagyobb részben pedig a politikáé, mert nem jól alkotta meg a jogszabályokat. Most az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK) visszavették a legtöbb termékkört, májustól a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) végzi a központi beszerzések nagy részét. A KEF írt is ki központi beszerzéseket 5-6 termékkörre, amelyek viszonylag egyszerűbb eszközök (gumikesztyűk, injekcióstűk). Pozitív fejlemény, hogy ezek ún. dinamikus közbeszerzések, ahol meghatározott szempontok alapján jelentkezhetnek az üzleti szereplők, és az adott körbe folyamatosan ki és be lehet kerülni. Persze az, hogy az új rendszer jól vizsgázik-e, majd a lehívásokból szerezhető tapasztalatok alapján derül ki.
Régóta mondjuk, hogy a központi beszerzések nem ördögtől valók, de nem mindegy, hogy milyen termékköröket és milyen feltételekkel szerzünk be központilag.
Eddig egy viszonylag semleges indulásnak vagyunk tanúi, de azért két félelmünk mégis van: egyrészt nem a spórolásnak kéne kiindulópontnak lenni, hanem az értékalapú közbeszerzésnek, a másik, hogy a kormányzat részéről csábító lehet a monopolizáció, ami viszont jellemzően drágulást és minőségromlást okozhat.
- Az oltás körüli logisztikában érdekelt-e bármelyik cégük?
- Abban nem, csak a tesztek szállításában vagyunk érintve. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy rendkívül eltérő a hazai piacon lévő tesztek minősége, és sok esetben itt is az olcsóság a beszerzés fő szempontja. A védőeszközökkel kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy a kormányt rendkívül mértékben megdöbbentette, hogy nincs nálunk megfelelő védőeszközgyártás. A kormány szándéka szerint ez az a terület, ahol a magyar ipar lehetőségeit felhasználva komoly felfutások lehetnek. A tervek egy részében van fantázia. Például a gumikesztyű-gyártást nehéz lenne idehozni, hiszen a gumi alapanyagát, a kaucsukot Ázsiában termelik. De más védőeszköz-gyártásra komoly pályázati pénzeket kapott a magyar egészségipar.
A magyar gyártók régóta mondják, hogy alacsony a részesedésük a magyar kórházi beszállításokból. Az mindenestre biztos, hogy a nyugati és a magyar beszállítók közös érdeke, hogy lehetőség szerint tisztítsuk meg a piacot az általában gyenge minőségű ázsiai eszközöktől.
Ha a magyar gyártó képes magas minőségi színvonalú eszközt szállítani a kórházaknak, akkor jogos igény, hogy nagyobb arányban vegyenek részt az egészségügy ellátásban.
- Milyen jövőt jósol 2021-re az Orvostechnikai Szövetségnek?
- Sokismeretlenes egyenlet a jövő, de az alaptételek nem változtak: látni, hogy az egészségügyi dolgozók bérének növelésén kívül a kormány nem akar több pénzt beletenni az állami egészségügybe. Bár a rendszerben kétségkívül vannak minimális tartalékok, az intézményrendszer alulfinanszírozott, főleg, ha a folyamatosan növekvő igényeket nézzük.
De hogy a járóbeteg-ellátás egy kardinális problémájáról is beszéljek: a gyógyászati segédeszköz ellátásban 17 éve nem volt áremelés. Ebben szeretnénk előre lépni, s az a javaslatunk, hogy a kormány foglalja jogszabályba az árindexálást, azaz hogy évente a gazdasági tényezőktől függően (forint árfolyam, bérnövekmény, ipari infláció) legyen lehetőség az áremelésre.
Most ugyanis olyan szinten vannak a fedezetek, hogy ha jön egy nagyobb forintgyengülés vagy bérnövekmény, akkor az eszközök forgalmazása könnyen veszteségbe fordulhat át. Összességében most van egy történelmi helyzet, amikor évtizedes problémákat lehetne megoldani, amikhez nem mindegy, hogyan nyúl hozzá a kormányzat. Ha nem sikerül a beavatkozás, akkor még rontani is lehet a helyzeten.
