Megvan még a gárdamellénye?
Nincs, még a 2010-es években egy rendezvényen odaajándékoztam valakinek, aki kérte tőlem.
Ez még az az időszak volt, amikor – az ön szavaival élve – törzsfőnökként tekintettek önre?
Igen.
A mai Vona Gábor hogyan viszonyul ehhez az időszakhoz?
Sok mindent szégyellek, amit abban az időszakban mondtam vagy tettem, de semmit sem bánok. Mindennek megvan a maga helye a személyiségfejlődésemben.
Ellenségek helyett vetélytársak
Egy márciusi interjúban azt mondta, nem jó dolog törzsfőnöknek lenni. Az ember személyiségében viszont benne van, hogy szeret vezető lenni, legyen az újságíróként véleményvezér, egy cégnél menedzser vagy épp a közéletben politikus. Miért gondolja most másképp?
Törzsfőnöknek lenni jó érzés, az nem jó, amikor a törzsek közti viszály válik a törzsfőnökség lényegévé, a törzsfőnöktől elvárt teljesítmény pedig a többi törzs megtaposása, megalázása, a saját törzs kritikátlan dicsőítése. Nem hiszem, hogy lesz olyan politikai vagy társadalmi helyzet, ahol nem lesznek törzsek, ezért úgy pontosítanék, hogy nem a törzsekkel és a törzsfőnökséggel van a baj, mert természetes emberi folyamat, hogy csoportokba szerveződünk különféle értékek vagy érdekek mentén. A kulcskérdés a törzsek közti viszony megváltoztatása, hogy a törzsek ne ellenségként, hanem
versenytársakként tekintsenek egymásra, akikkel tisztességes, korrekt versenyt kell folytatni, adott esetben megegyezésre kell jutni.
Ma Magyarországon élet-halál harcként tekintünk az egymás közötti viszonyra, nem pedig közös társadalmi szövetként, amiben különböző nézőpontok mentén ugyan szétválunk és vitákat folytatunk, de alapvetően mégis egy közösséget alkotunk.
Ezek a nézőpontok ideológiák?
Ideológiák, különféle izmusok, és általában politikai pártok jelenítik meg. A pártok pedig abban érdekeltek, hogy a törzsi nézetkülönbségeket gyutacsként élet-halál háborúvá eszkalálják, ez ugyanis a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a szavazatszerzésnek és szavazatmegtartásnak. Nem is kell program, valódi teljesítmény, a közjó szolgálata, elég a másik által jelentett veszélyt ördögként a falra festeni. Kormány és ellenzék ebben valójában teljesen ugyanúgy működik. A pártok így nem akarják a természetes konfliktusokat konstruktív vitákká, kompromisszumkereséssé és közös cselekvéssé alakítani, a céljuk, hogy a nézetkülönbségek elfajuljanak, a gyenge kötések, esetleges átjárások megszűnjenek.
A független és autonóm polgár
Amikor 2018-ban kilépett a politikából, Második Reformkor néven létrehozta alapítványát, majd az egyesületet, ami most párttá alakul. Miért épp reformkor? Miért nem 1990, 1956, 1867 vagy 1848?
Addig próbáltam visszamenni az időben, amíg azt nem találtam, hogy az adott történelmi pillanat olyan talapzat, ahol a különféle politikai oldalak és ideológiák maximálisan egyet tudnak érteni. A XX. században nincs ilyen, sem 1990, sem 1956, pláne az azt megelőző időszakok, és 1867, a kiegyezés sem. 1848-at, a forradalmat és szabadságharcot viszont a reformkor részeként tartom számon. Különösen a forradalmat és az áprilisi törvények elfogadását, ami a reformkor betetőzése, a magyar nemzet demokratikus és autonóm törekvéseinek a csúcspontja. A reformkorban láttuk azt a pontot, ami közös pont lehet, amire azt a gondolatiságot, amiről beszéltünk, föl lehet építeni.
A polgárosodás fogalmára gondol, ugye?
Így van.
Ön szerint mi a polgári gondolat lényege?
Polgár az,
aki kellő anyagi és szellemi függetlenséggel rendelkezik ahhoz, hogy a saját sorsát irányítsa, és ennek a bázisán vesz részt a közéletben.
A közéletbe való bekapcsolódásának oka tehát nem az, hogy anyagilag vagy szellemileg megnyomorították, politikai játékszerré tették, nem a frusztráció, a düh vagy a kiszolgáltatottság hajtja, hanem autonóm és kritikus emberként lép színre. Jobb világot akar építeni és nem bosszút akar állni valakin, bárkin. A polgár az, akit nem ural a politika, hanem ő uralja a politikát. Vagy ahogy Bibó mondta, aki nem fél.
Ön szerint sikeres lehet az a politika, amely autonóm személyekre támaszkodik, tehát nem tudja magához láncolni támogatóit olyan fenyegetéssel, hogy a politikai ellenfelei elvennék tőle ezt vagy azt a juttatást?
Nagyon jó a kérdés. Óriási hiánya van ennek a mai magyar közéletben.
A magyar társadalom sajnos alulpolgárosodott, de így is van egy szűkebb középosztály idehaza, aki józan, értelmes, ügyekre koncentráló politikát szeretne. A Második Reformkor, a 2RK bázisa itt alakulhat ki.
Ha úgy tenné fel a kérdést, hogy többséget tud-e szerezni ez a jelenlegi magyar közéletben, akkor azt mondom, nem. Ezért említettem zászlóbontó rendezvényünkön, hogy egyelőre kisszínpadra készülünk, nem feladva annak a reményét, hogy ez az eszmeiség, szellemiség erősödhet, növekedhet, és egy bizonyos ponton többséget is tudhat majd maga mögött. Ez azonban sok munka és idő. A 2RK nem ígér sem politikai, sem gazdasági Kánaánt két hét alatt.
Ez nehéznek tűnik, hiszen anyagilag az egyik legkiszolgáltatottabb réteg a nyugdíjasoké, mely így nagyon erősen hozzá van kötve a mindenkori kormányzathoz. A kormányzat ígér, adja a juttatást. Pártként szavazatokat szeretnének szerezni, hogyan lehet ezt a széles szavazói réteget megszólítani, illetve őket szellemileg és anyagilag függetlenné tenni?
Ahogy mondja, nagyon nehéz. Nem véletlen, hogy a magyar politikát eluraló két fő törzsnek, a Fidesznek és a Demokratikus Koalíciónak a szavazói jelentős része nyugdíjas, és a nyugdíjas társadalmon belül is ez a két párt a legnépszerűbb, legalábbis ezt mutatják a közvélemény-kutatások. A Fidesz előnye hatalmas, nyilván a kormányon levő és a nyugdíjakat kiosztó politikai párt népszerűsége mindig erősebb, de én a DK-t sem becsülném alá ebben a körben. Nekünk itt nagyon nehéz megjelennünk. Ettől függetlenül
biztos vagyok benne, hogy az idősebb korosztályban is vannak nem kevesen, akik szélesebb perspektívákban gondolkodnak, és polgári közéletre vágynak.
Első körben a 2RK őket tudja megszólítani, nem kizárva azt, hogy a főbb ügyeink közül például az élelmiszer-biztonság, az egészségügyi prevenció, a pártmentes önkormányzatiság a nyugdíjasok számára is fontos lehet.
Autonómiát, majd pártmentességet az önkormányzatoknak!
Pártmentes önkormányzatiságot hirdettek még alapítványként, most pártként is. Ennek a paradoxonnak a fényében hogyan készülnek az önkormányzati választásokra, hogyan fognak megjelenni?
A Második Reformkornak az önkormányzati választások kapcsán az lehet a szerepe, hogy felhívjuk a választópolgárok figyelmét, azokat a szervezeteket keressék a szavazólapon, amelyek helyi szerveződések, helyi ügyekre koncentrálnak, és nem kötődnek sem direkt, sem indirekt módon politikai pártokhoz. Mi magunk is belül sokat vitáztunk ezen, hiszen a pártmentes önkormányzatiság számunkra egy önkorlátozást is jelent: nem tudjuk megadni tagjainknak azt a politikai szocializációt, hogy ő 2RK-s önkormányzati képviselő lehet, holott ez nagyon sok pozíciót, státuszt, ambíciót, rutint tudna lekötni. Mi arra kérjük a velünk szimpatizálókat vagy a tagjainkat, hogy lépjenek be ilyen helyi civil szervezetekbe, vagy ha nem találnak ilyet, hozzák létre. Mi a magunk szerepét abban látjuk, hogy az ő számukra képzést, tanácsadást, szakmai tudást nyújtsunk, amit ők majd a településükön annak javára tudják hasznosítani.
Mi a legnagyobb gond ma az önkormányzatoknál?
Az autonómia hiánya. A pártmentes önkormányzatiság tulajdonképpen egy második lépés, ha mi lennénk döntéshozói helyzetben, az első lépés az autonómia visszaadása lenne.
Ez konkrétan mit jelent?
Például az oktatás kapcsán én értem a logikát a központosításban, de azt hiszem, túlszaladt ez a folyamat, e kérdésben több kompetenciát biztosítanék a településeknek. A fejlesztéspolitika terén is nagyobb szabadságra lenne szükségük. Az, hogy a polgármester gyakorlatilag a testületi ülést levezeti, és onnantól kezdve elszenvedi azt, hogy milyen döntések születnek az országban, nem jó irány, mert oda vezet, hogy értelmetlenné, látszattá teszi az önkormányzatokat. A kormány akkor lenne őszinte, ha kimondaná, igazából nem is akar önkormányzatokat, neki csak a kormány helyi tisztviselőire van szüksége, akik végrehajtják a döntéseket.
Ez valójában tanácsrendszer. Egy második középkor felé haladó folyamat.
Az oktatáson és a fejlesztéspolitikán túl azért nem mondanék több területet, mert lehet, hogy ezt nem nekünk kell megmondani, hanem azoknak az önkormányzatoknak, akik az egészet elszenvedik. Tehát először vissza kell adni az autonómiát, majd meg kell tisztítani a pártoktól, hogy a visszanyert autonómiát a településért és ne pártcélokra használják fel.
Budapest viszont elég speciális hely, itt körülbelül 1,6 millió ember él. Hogyan képzelik itt a pártmentességet?
A pártmentes önkormányzatisággal kapcsolatban sokszor felmerül ellenérvként, hogy az egy kisebb településen működik, de ahogy nő a település lélekszáma, egyre kevésbé. Erre hozom érvként, hogy Debrecenben a Civil Fórum nevű civil szervezet két képviselővel van jelen a képviselő-testületben, és szerintem nagyszerű munkát végeznek.
Szerintem ez Budapesten sem elképzelhetetlen, csak ehhez idő kell. Nem mondom, hogy ebben nem lenne politika, de ez helyi politika lenne, a kompetenciájuk helyi ügyekre terjedne ki. Szerintem, ha Budapestre is érvényessé válna, hogy civil szervezetek mentén kell szerveződni, akkor azok viszonylag gyorsan felállnának. Biztos, hogy a pártok megpróbálnák a háttérből informálisan irányítani őket, de idővel a helyi egyesületek le tudnának róluk válni, hiszen
nem mindegy, hogy a jelöltet párt segítségével, párttámogatással választják főpolgármesterré, vagy pedig csak egy sokkal nagyobb szabadságot biztosító névleges támogatással.
Nézzük meg Karácsony Gergely mozgását, hogyan próbálja magáról lehántolni a pártok támogatását, miközben számít is rájuk.
Új hidegháború
Az önkormányzati választásokkal egy időben rendezik az európai parlamenti választásokat is. 2012-ben az ön által elnökölt Jobbik tüntetésén még égett az EU zászlaja, a Második Reformkor zászlóbontó kongresszusán viszont egyértelműen kiállt az euroatlanti szövetség mellett
Ez valóban fontos részlet. Hadd szögezzem le, hogy amikor kemény és határozott EU-ellenes kijelentéseket tettem, azok sohasem Európa-ellenes megnyilvánulások voltak. Egy jobb Európáért, az EU ellen volt a mottónk. Most annyiban változott a világ, hogy egy új hidegháború körvonalai rajzolódnak ki. Az ezredforduló után úgy tűnt, viszonylag békés időszakban vagyunk, nem voltak olyan konfliktusok, amik Európát egy határozott egységbe kényszerítették volna. Ezért a vita arról szólt, milyen Európát akarunk, mi pedig egy nagyon más Európát szerettünk volna. Most a helyzet annyiból más, hogy van egy háború és van egy újra kétpólusúvá távolodó világ. Egy külön interjút érdemelne, hogy az ukrán–orosz háborúban mi Kína szerepe.
Az igazi törésvonal nyilván nem Oroszország és az Egyesült Államok, hanem Kína és az Egyesült Államok között van.
És ahogy Ukrajna háborúban maradását a Nyugat segíti, úgy Oroszország háborúban maradását pedig Kína fogja segíteni nagyon sokáig.
Az uniós és NATO-kiállás mellett feltűnően kerülte azt a témát, hogyan kellene viszonyulnunk a keleti nagyhatalmakhoz, Kínához és Oroszországhoz.
Ebben a helyzetben Magyarország nem teheti meg, hogy kétkulacsos hintapolitikát folytat. Világossá kell tenni, hogy a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk. Ellenben a mi geopolitikai helyzetünkben törekednie kell arra is, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a keleti hatalmakkal is. Ezért nem szeretem az ellenzék több pártjának a zsigeri Kelet-ellenességét, szerintem ez ugyanolyan ártalmas Magyarországnak, mint a kormány Nyugat-ellenes kampánya. Meg kell találnunk azt az arany középutat, azt az asszertív külpolitikát, ahol szilárdan deklaráljuk, melyik szövetségi rendszerhez tartozunk, de közben mindig fenntartjuk a jogot magunknak, hogy a lehetőségekhez képest korrekt külpolitikát folytassunk keleti irányba is. Ez most Oroszország irányába lehetetlen, és nem is lenne szabad. Oroszország agressziót követett el, és ennek következtében jelen pillanatban nem lehet tárgyalópartner. És bár tudom, hogy ez nagyon távolinak hangzik, de
ne zárjuk ki annak esélyét, hogy egy Oroszországon belüli pozitív fordulat esetén velük újra szót kell majd érteni.
Nehogy átessünk arra az oldalra, hogy Putyin agresszív politikájának elutasítása átmegy egy zsigeri oroszellenességbe vagy Kelet-ellenességbe! Különösen abban a geopolitikai helyzetben, amiben Magyarország van. Ha így teszünk, annak a NER utáni, jövendő magyar külpolitika issza meg a levét.
A nyugati szövetségesekkel hogy állunk?
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik, hogy az elsődleges és legfontosabb feladat, hogy a nyugati szövetségi rendszeren belül a megtört bizalmat helyreállítsuk. Sokszor nem is azzal van a baj, hogy Orbán Viktor azt mondja, mi nem szeretnénk fegyverszállítást, hanem azzal, ahogy mondja. Ha egy NER utáni magyar kormány azt mondaná az EU-ban: „Nézzétek, a mi helyzetünk nagyon kényes az ukrán háborúban, hiszen szomszéd ország vagyunk, Kárpátalján több százezer testvérünk él, ezért mi szeretnénk ebben – vállalva persze a szövetségi kötelezettségeinket – nagyon neutrálisan viselkedni és óvatos lépéseket tenni. Kérjük, hogy az Európai Unió ezt méltányolja nekünk!”, az egészen másképp hangzik, mint ha folyamatosan brüsszelezünk, EU-ellenes kampányt folytatunk.
Az az érzet kezd kialakulni Nyugaton, hogy mi valójában a nyugati szövetségi rendszeren belül vagyunk orosz szövetségesek.
Ha az EU vagy a NATO deklarálná, hogy küldjünk katonákat a háborúba, akkor mi lenne a helyes válasz?
Amit az előbb mondtam, megpróbálni ezt a lépést elkerülni, megértést kérni, felajánlani humanitárius vagy egyéb segítséget.
A katonai kizárt?
A katonai kizárt.
Ugyancsak Kelet, de nem a nagyhatalmak: a Türk Tanács tagjaival jelenleg elég szoros a gazdasági kapcsolat. Ezzel ön mennyire ért egyet vagy utasítja el?
Látom, hogy ellenzéki oldalon ez állandó viccek céltáblája, folytonos a „kipcsakozás”, és ezt a kormány elég esetlenül kezeli. Ennek ellenére én ezt fontos külpolitikai kapcsolódásnak tartom.
Nem mondom, hogy a magyar diplomácia prioritása a Türk Tanács legyen, de miért ne férne el a külpolitikai mátrixunkban egy elemként?
A prioritás továbbra is a nyugati szövetségi rendszer, a jó szomszédsági politika és ezen keresztül a határon túli magyarok védelme, de ebbe beilleszthető, hogy nekünk Közép-Ázsiában olyan jó kapcsolataink vannak, amelyekért más országok nagyon komoly diplomáciai munkát végeznek, nekünk meg az ölünkbe hullik.
Két évvel ezelőtt jelent meg Átokból áldás című könyve, melyben a turanizmus múltját, jelenét és jövőjét nyomozza. Abban többek közt arra a következtetésre jut, nem szabad, hogy ezt a Közép-Ázsiából eredő kulturális örökséget megszállja a politika. Vajon beilleszthető-e az előbb elmondott álláspontja a könyvében megfogalmazott politikamentesítési következtetésbe? Gyümölcsöző lesz-e egy ilyen kapcsolat?
Azt hiszem, igen. Hozzá kell tennem, a Második Reformkor induló párt, a külpolitikai kabinetünknek még nem volt alkalma kialaktani a Türk Tanáccsal kapcsolatos álláspontot, de ha napirendre kerül, én amellett fogok érvelni, hogy a Türk Tanácsra ne úgy tekintsünk, mint a többi ellenzéki párt, de a „keleti hőscincér” szerepét vegyük ki a külpolitikai képletből. Kezeljük ezt kellő kulturáltsággal, kellő pragmatizmussal, és fogadjuk el, hogy ránk ezek az országok testvérországként tekintenek!
Tehát ez is azok közé a kérdések közé tartozik, amit társadalmi vitára bocsátanának?
Nagyon örülnék neki, ha erről is kialakulna egy társadalmi vita, én nagyon szívesen érvelnék a pro oldalon, mert azt hiszem, a magyar társadalomban ezzel a kérdéssel kapcsolatban nagyon sok információhiány van, és nagyon sok politikai salak telepedett rá. A kormánynak a Türk Tanács „túltolása”, valamint az augusztus 20-i meghívólistája csak rontotta a helyzetet.
A Közép-Ázsiához fűződő külpolitikai viszonyunk sajnos pártpolitikai vitatérbe került. Ha valaki ellenzéki, támadnia kell, lebecsülni, viccet csinálni belőle, ha meg kormánypárti, akkor kritikátlanul elfogadni.
Profit és fenntarthatóság
A honlapjukon feltüntettek kilenc kiemelt ügyet, a pártmentes önkormányzatiságról már hosszan beszéltünk. Ezek között azonban akadnak olyanok, melyek jelentős költségvetési forrást igényelnek. Gazdasági újságíróként adódik a kérdés: miből?
Az általunk felvetett ügyek egy része nem olyan eget rengető tétel. Talán az élelmiszer-önrendelkezés vagy a fiatalok életkezdésének támogatása jelentős összeg, viszont
a már említett pártmentes önkormányzatiság, az e-demokrácia megteremtése, a szintetikus drogok elleni harc nem igényelne teljesíthetetlen forrásokat.
Az egészségügyi prevenció pedig épp ellenkezőleg, az egészségügyi kasszára nehezedő nyomást enyhítené, ha végre komolyan vennénk.
Ha prevenció, akkor az előtte meg kell finanszírozni.
Ez teljesen igaz. Azt azonban látni kell, hogy a kilenc kiemelt ügyünk nem egy kormányprogram. Ma még nem érzem jogos elvárásnak, hogy a bevételi és kiadási oldalon minden fillérre passzoljon, hiszen nem is ez volt a cél. Ez kilenc politikai irány, ami felé elindulunk, és ahogy közelítünk majd az országgyűlési választások felé, ezeknek akkor kell olyan programmá összeállniuk, amiben már a költségvetési szempontok is megjelennek. Ha már a forrásokra kérdezett rá, nem akarom elismételni, amit mindenki megígér, nyilván mi is, hogy a korrupció felszámolása sokat segítene. Még a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben is van mozgástere a magyar költségvetésnek.
Hol lát mozgásteret?
Nyilván az uniós források körül. Paradox módon a kormánynak abban igaza van, hogy Brüsszel visszatartja a pénzt, csak ennek éppen az ő felesleges konfliktogén politikájuk az oka. Egyébként meg akár a mostani költségvetésből is futná sok olyan célra, amit a kilenc pontunkban felvetettünk. Nem hiszem, hogy például az óvodai ellátás vagy a herbál elleni küzdelem tönkreverné a büdzsét. Az egyik programpontunk a családi vállalkozások jogi definiálása és erőteljesebb támogatása. Még nem jutott időnk arra, hogy az ehhez szükséges költségvetési környezetet komplex módon átgondoljuk, de erre is sor kerül majd. A családi vállalkozások melletti kiállásba azért szerettem bele nagyon, mert a fenntarthatósági küzdelemhez talán itt lehet találni egy gazdasági szövetségest. Az egész világban súlyos dilemma, hogy a gazdasági szereplők nem érdekeltek a fenntarthatóságban, számukra a növekedés a cél. Talán idealista, amit mondok, de mint gondolat
érdemes a megfontolásra, hogy a családi vállalkozás lehet az a gazdasági szereplő, ahol a profit és a növekedés mellett a fenntarthatósági szempont a legerősebben megjeleníthető.
Ergo, minél több családi vállalkozás van egy gazdaság szerkezetében, annál könnyebb egy kormánynak a fenntarthatóság célját megjeleníteni. Középtávú jövőképként nagyon jó lenne, ha a magyar gazdaság szerkezete ebbe az irányba változna. Magyarország a magyar családi vállalkozások paradicsoma legyen és ne a multik adóparadicsoma!
A női politikusokról
A Második Reformkor zászlóbontó rendezvényén az első felszólaló egy hölgy, Pekárné Farkas Emese alelnök volt, az első sajtótájékoztatón is ő beszélt ön mellett. Nehéz nem észrevenni, hogy korábbi pártjával, a Jobbikkal ellentétben a Második Reformkorban nem egy férfias erőt sugárzó, maszkulin politikai formációt, hanem a nők politikai szerepét másképp elképzelő pártot épít. Ön szerint mi a hölgyek szerepe a politikában?
Először hadd mondjak pár szót Emeséről, alelnök asszonyról, aki egy ifjú feleség, Londonban végzett és diplomáciai tapasztalattal is rendelkezik. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyire fiatalon ilyen érett közéleti szereplőként tud megjelenni. Szeretném, ha őt és a gondolkodását az egész ország megismerné. Nagy tehetsége a 2RK közösségének, és szerencsére még sok hozzá hasonló tagunk vár a bemutatkozásra. A kérdésre visszatérve: ahogy a zászlóbontón elhangzott beszédében ő is elmondta, nem a női kvótákban látjuk a megoldást. A társadalomra egészként tekintünk, amelyben vannak férfiak és nők, nem egymás ellen, hanem egymás mellett, egymásért. A politikában ilyen értelemben számunkra mindenki egyenlő.
A mi női politikusaink nem női kvóta alapján jelennek majd meg, hanem azért, mert a közösségünk úgy ítéli meg, hogy az adott feladatra ő a legalkalmasabb.
Ettől függetlenül az egész magyar közélet szenved a hölgyek hiányától. Én is nagyon örülnék annak, ha több nő mutatná meg magát a közéletben, és aki pedig megjelenik, nem kényszerülne arra sokszor, hogy politikai értelemben elférfiasodjon.
De itt nem a nemváltó műtétekre gondol.
Nyilván nem. A hölgyek eredetileg azzal az ígérettel és jogos igénnyel lépnek be a magyar közéletbe, hogy túl sok a férfi, és ezért kell a női megélés, jelenlét, empátia. De ez nem mindig teljesül. A macsó magyar politikában nem egyszer éppen nők lesznek a legvehemensebb pártpolitikusok, ami szerintem pont a lényeget veszi el. A magyar politikának ugyanis szüksége volna empatikus, kiegyensúlyozó, megértő, magasabb érzelmi intelligenciával operáló politikusokra, és ebben a nők nagyon sokat tudnának hozzátenni.
Vannak a társadalomban női hátrányok?
Vannak, persze. Ahogy nyugatról haladunk kelet felé, a patriarchális skála egyre erősebb, és Magyarország valahol ennek a közepén van.
A hagyományos magyar gondolkodásban a női szerep még mindig nem vívta ki a XXI. századi rangját.
Egyenjogúság többé-kevésbé van, egyenrangúság még nem mindig.
Ebből is lehet társadalmi vita?
Nagyon jó lenne! Csak ez ne alakuljon át pártpolitikai vitává, ne az legyen, hogy mindenki bezárkózik a maga pártpolitikai buborékjába, és utána ezt sem tudjuk megvitatni.
Karikatúra helyett valódi társadalmi vitát!
Hogyan kellene lezajlania egy társadalmi vitának? Magyarországon van rá „példa”, a Nemzeti Konzultáció.
Az a társadalmi vitának a karikatúrája.
Akkor hogyan kellene jól csinálni?
Sajnálom, hogy a Nemzeti Konzultáció mint kifejezés ennyire devalválódott, mert egyébként szép neve lehetne a társadalmi vitának. Nagyon jó lenne, ha lenne erre egy jogszabályban vagy akár Alaptörvényben rögzített protokoll. Véleményem szerint a legjobb az lenne, ha csak a legvégső része lenne az, amikor a pártok vitáznak egy dologról. A társadalmi vita nevében is arra utal, hogy nem pártalapú. Jó volna, ha lennének olyan civil szereplők, megmondóemberek, „public intellectual”-ek, akik nem köthetők pártokhoz, és az adott ügynek a különböző aspektusait a másik irányába is megértő stílusban képesek kifejteni. Ha az lenne a feladat, hogy számoljunk össze olyan közéleti szereplőket, akik nem pártpolitikusok, és nem is tudjuk őket pártokhoz kapcsolni, két kezemen meg tudnám számolni őket. Az a baj, hogy Magyarországon az értelmiségi szereplők egy része, amint megkapja a mikrofont, azonnal tudom, mit fog képviselni, hiszen csak felmondja az előző napi Fidesz- vagy a DK-közleményt.
Számomra viszont az nevezhető igazából értelmiséginek, akiről nem tudom előre, mit fog mondani.
Akin azt érzem, alaposan elgondolkodott, megrágta magában az érveit, és amikor beszélni kezd, vagy meglep, vagy felháborít, vagy elgondolkodtat, vagy elbizonytalanít, vagy megerősít, vagy meggyőz, de előre sohasem tudom, ezek közül melyik következik. Egy igazi értelmiségi ezért izgalmas.
Ügyek mentén: akár Gyurcsány Ferenccel vagy Orbán Viktorral
Arról már beszéltünk, hogy a kilenc kiemelt ügyet milyen forrásból oldanák meg. Most szűkítsük a kört: a párt miből működik? Miből fognak EP-kampányt csinálni? Ez nem pár százezer forint.
Valóban nem pár százezer forint, viszont nem is kerül annyiba, mint egy országgyűlési választási kampány. Az EP-választás Magyarországon a legkisebb bemeneti pont, amivel egy politikai erő meg tudja magát jeleníteni. Nem véletlen, hogy mi is bevállaltuk. Egyébként tudatosan nem szeretnénk nagy támogatót, olyan volumenű adományt, ami politikai vagy bármilyen erőtérbe helyezne bennünket. Tudom, hogy most ez egy lejáratódott, kompromittálódott kifejezés, de valóban kis támogatásokból, kis adományokból szeretnénk működni. Ehhez építjük fel a magunk felületeit: honlapot, telefonos applikációt és egy olyan támogatói hálózatot, amivel az EP-kampány végigvihető. Nem lesz sok pénzünk. Ahogy magunk közt szoktuk mondani, kőből főzzük a levest. Minimálkampányra készülünk, vagyis a saját munkánkkal, programunk hívóerejével kell sikert elérnünk, nem pedig óriásplakátokkal, hiszen azok valószínűleg nem nagyon lesznek.
Meg kell jelenni a társadalom előtt is folyamatosan. Mi lesz az a politikai termék, amivel a Második Reformkor napról napra odaáll a választópolgárok elé, és fejükbe sulykolja, hogy ezt és ezt szeretnénk elérni az Európai Parlamentben?
Elsősorban az ügyeink, azután az Európa-programunk, mert mi készülünk programmal is.
Érdekel valakit egy program?
Mi azokhoz szólunk, akiket igen. Kisszínpadon játszunk. És persze járni fogjuk az országot. A klasszikus szervezetépítési munkát ne becsüljük alá! Ez az összefogás pártjainak óriási tévedése, a Fidesznek pedig az aranytojást tojó tyúkja volt. Tudjuk, hogy nagyon online a világ, és mi is szeretnénk ebben a legfrissebbek és legjobbak lenni, de emellett kiemelt figyelemmel kezeljük az offline szervezet- és közösségépítést, társadalmi találkozást is. A személyes találkozás még mindig a legnagyobb erő.
Lesz-e olyan politikai termék, fogalom, ami csak a Második Reformkoré?
Szerintem már most is van ilyen. A reformkoriság szemlélete, mely azt mondja, hogy nem ideológiák vagy oldalak mentén, hanem ezek felett, szintézist kialakítva állunk az ügyekhez és csak ügyek mentén politizálunk. Biztos vagyok benne, hogy a reformkoriság szemlélete napról napra egyre nagyobb erőnk lesz. És ahogy többször hangsúlyoztuk, nem készülünk politikai szövetségre senkivel, önállóan indulunk az EP-választáson, de egy-egy ügyben bárkivel hajlandóak vagyunk az együttműködésre. Apropó, tudna mondani egyetlen másik pártot ebben a jelenlegi közhangulatban, amelynek a vezetői fel tudják vállalni, hogy ügyek mentén készek akár Gyurcsány Ferenccel, akár Orbán Viktorral együttműködni?
