Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Willy Messerschmitt nem csak a német, de az egyetemes repüléstörténet kiemelkedő alakja is volt, a neve fogalommá vált.

Wilhelm Emil Messerschmitt borkereskedő család sarjaként született Majna-Frankfurtban 1898. június 26-án, de a bajorországi Bambergben nőtt fel. A technika iránt vonzódó kisfiú tízéves volt, amikor apja magával vitte egy légi bemutatóra, ahol tanúja volt egy Zeppelin léghajó levegőbe emelkedésének. Az élmény egy életre a repülés szerelmesévé tette. Otthon repülőmodelleket készített, középiskolásként a siklórepülés úttörőjeként számon tartott Friedrich Harth tanítványa lett. Amikor az első világháború kitörése után Harth katonai szolgálatra jelentkezett, Messerschmitt egyedül dolgozott tovább a repülőgépek tervein. 1917-ben őt is behívták, együtt folytatták a munkát a légierő kötelékében.

A háború befejeződése után a müncheni műszaki főiskolára iratkozott be, de továbbra is együttműködött Harthtal. 1921-ben a közösen épített S8 vitorlázógépük világrekordot állított fel, 21 percen át maradt a levegőben, majd a saját tervei alapján elkészítette első farokfelület nélküli vitorlázóját, az S9-et. A két férfi kapcsolata megromlott, s Messerschmitt egyedül kísérletezett tovább motoros vitorlázókkal és kis sportgépekkel.

1923-ban családja anyagi segítségével Messerschmitt Flugzeugbau néven saját üzemet alapított, két évvel később építette meg M 17-es egymotoros repülőgépét. Jóllehet a próbaúton balesetet szenvedett és kórházba került, a repülőgép később sebességi világrekordot állított fel, és először repülte át az Alpok középső részét. Az 1926-os M 18-as, teljesen fém utasszállító gépre már annyi megrendelést kapott, hogy üzeme nem győzte a termelést, és 1927-ben beolvadt az augsburgi Bayerischen Flugzeugwerken AG-ba (BFW), ahol műszaki igazgató lett.

Albert Speer, Erhard Milch és Willy Messermicht (Fotó: Wikipedia)Albert Speer, Erhard Milch és Willy Messermicht (Fotó: Wikipedia)

Az 1928-ban tervezett M 20-as egymotoros szállítógépei közül 1929-ben gyors egymásutánban kettő is lezuhant. Az egyik balesetben a Luft-Hansa légitársaság vezetője és a német repülésügy legbefolyásosabb alakja, Erhard Milch egyik közeli barátja is életét vesztette, Milch emiatt Messerschmitt halálos ellensége lett. A BFW többé nem kapott állami megrendeléseket, a csődtől 1933-ban a románok M 36-os szállítógép-megrendelése mentette meg.

Hitler hatalomra jutása és a náci fegyverkezési program beindulása után a Göringgel és Rudolf Hess-szel, a Führer helyettesével kiváló kapcsolatokat ápoló Messerschmitt cége - Milch áskálódásai ellenére - újra fejlődésnek indult. 1934-ben az Európa körülrepülésére kiírt versenyre tervezte a Bf 108-as könnyű szerkezetű négyüléses túragépet, amellyel a legendás pilótanő, Elly Beinhorn több rekordot is felállított, ő nevezte el a gépet Tájfunnak. Amikor a német repülésügyi minisztérium pályázatot írt ki a légierő kétfedelű vadászgépeinek leváltására, Messerschmitt a forradalmian új Bf 109 típussal rukkolt elő. A teljesen fémépítésű, zárt kabinos, behúzható futóműves, szabadon hordó, alsó szárnyas gép a Luftwaffe standard vadászgépe lett, amely a spanyol polgárháborúban bizonyította be rendkívüli képességeit. A több típusváltozatban gyártott, folyamatosan tökéletesített Bf 109 a második világháború végéig meghatározó maradt, mintegy 35 ezer darab készült belőle.

A BFW nevét 1938-ban Messerschmitt AG-re változtatták, s őt igazgatónak nevezték ki. Az üzem a Luftwaffe legnagyobb kiszolgálója lett a második világháború során, itt tervezték és gyártották nagy sorozatban a kétüléses, kétmotoros Bf 110 és Me 210, valamint Me 410 romboló és éjszakai vadászrepülőgépeket. A propagandacélokra tervezett Me 209-es 1939-ben óránkénti 754,621 kilométeres sebességgel gyorsasági világrekordot állított fel, amelyet a belsőégésű motoros repülőgépek három évtizeden át nem tudtak megdönteni. A háború végén készültek el a világ első harcban is bevetett sugárhajtású vadászgépei (Me 163, majd Me 262), de a szövetségesek nyomasztó fölénye miatt már nem változtattak a háború kimenetelén.

A győztes nagyhatalmak a nácik veresége után letartóztatták és házi őrizetbe helyezték Messerschmittet, akit 1948-ban kényszermunkások alkalmazása miatt két év börtönre ítéltek. Szabadulása után visszatérhetett vállalata élére, de mivel a cég repülőgépeket nem gyárthatott többé, kész lakóházakat, varrógépeket és kisautókat készített, amelyekhez Messerschmitt csak nevét adta. Ilyen jármű volt a háromkerekű Kabinenroller, amely buborék formájával a repülőgépek pilótafülkéjét idézte.

A konstruktőr a repüléstől nem tudott elszakadni, szakmai tapasztalataira több ország is igényt tartott. Spanyolországban a Hispano Aviación repülőgépgyárban a HA 200 Saeta sugárhajtású oktatógépet tervezte, amely 1955-ben szállt fel először, majd Egyiptomnak készítette el a HA 300 szuperszonikus vadászgépet, amely nem került sorozatgyártásba. Miután az NSZK 1956-ban újra felállíthatta - védelmi célú - légierejét, Messerschmitt hazatért, cége két másik vállalattal egyesült, és MBB néven licenc alapján gyártott gépeket. Nem készült több általa tervezett gép, de dolgozott egy Rotor Jetnek nevezett konstrukción, amely a helikopter fel- és leszálló tulajdonságával rendelkezett volna.

A legismertebb német repülőmérnök, konstruktőr és repülőgépgyáros 1970-ben köszönt le vállalata éléről, és 1978. szeptember 15-én, nyolcvanéves korában hunyt el Münchenben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.