1p

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 13,7 milliárd forint állami támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Technológiai Program keretében a kutatás-fejlesztés-innováció ösztönzésére - jelentette be Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Az idén erre a célra összesen harmincmilliárd forint áll rendelkezésre. Az első fordulóban a 136 pályázóból 27 nyert. A második fordulóra a pályázatot szeptember 15-én írják ki - mondta a miniszter.

A pályázók egyetemekkel, kutatóhelyekkel konzorciumban nyerték el a támogatást, így a vállalatokhoz a közel tizennégymilliárd forint mintegy 65 százaléka került, és ennek 48 százaléka kis- és középvállalkozásokhoz jutott. A vállalatok a támogatást 4,5 milliárd forint tőkével egészítik ki.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!