Mintegy 14 milliárd forintot már kifizettek az első Nemzeti fejlesztési terv keretében megkötött 4656 szerződésre - közölte Baráth Etele európai uniós ügyekért felelős miniszter. Hozzátette, jelentősen felgyorsult a pályázatok elbírálása, a szerződéskötés és a kifizetések menete is. A miniszter elmondta, májusban majdnem ugyanannyival nőtt a kifizetések üteme, mint az előző időszakban együttvéve - írja a magyarorszag.hu.
Baráth Etele elmondta, eddig 15680 pályázat - az összes eddig beküldött pályázat 72 százaléka - esetében született döntés a támogatásról. A statisztika szerint minden második pályázatot bírálnak el kedvezően, ami jobb mint az uniós átlag. A pályázatok 30 százalékát formai okok miatt el kell utasítani, ez nagyjából az EU-átlagnak felel meg.
Kapcsolódó anyagok
Nem rohannak a nyertes pályázók az előlegért
Negyven milliárd forint előleget fizetnek ki EU-pályázatokra
14 milliárdot már kifizettek a pályázóknak
Felgyorsult az első Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadott pályázatok támogatásának kifizetése. Eddig mintegy 14 milliárdot kaphattak kézhez a nyertesek, az eddig leszerződött 243 milliárd forintból. A pályázatok elbírálása és a nyertesek számára a kifizetések folyamatosan történnek meg.