2p

Csaknem 1,8 milliárd forint területfejlesztési támogatás odaítélésről döntött a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács keddi, kaposvári ülésén. A támogatás révén 3,3 milliárd forint értékű beruházás valósul meg a régióban.

A rendelkezésre álló 1,9 milliárd forint forrásra az első, április végi határidőig 5,5 milliárd forint támogatási igénnyel, 213-an adtak be pályázatot, közülük 78-an nyertek - közölte Gyenesei István, a programértékelő bizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón.

A Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) pályázatán egyebek mellett munkahelyteremtő, illetve -megtartó beruházásra, a vállalkozóvá válás elősegítésére, közlekedést javító fejlesztésekre, közmunkaprogramhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, egészségügyi, oktatási szociális ellátás javítására lehetett támogatást kérni.

A pályázat 33 somogyi nyertese összességében 490 millió forintot, a 26 baranyai 765 millió forintot, a 19 Tolna megyei pedig 514 millió forintot nyert el. A pályázók az elnyert támogatás jelentős részéhez még az idén hozzájutnak, kisebb hányadát pedig az elkövetkező két évben használhatják fel.

A bizottság elnöke közölte: május végén lezárult a pályázat második üteme is, amelyre Somogyból 15, Baranyából 12 pályázat érkezett be. Az erre a célra még rendelkezésre álló 174 millió forint odaítélésről szeptemberben döntenek.

Frankné Kovács Szilvia, a tanács társelnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: térségi tervező hálózatot hoznak létre annak érdekében, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-ben szakmailag és tudományosan alátámasztott, széleskörűen egyeztetett stratégiai programokkal tudjanak megjelenni.

Az összehangolt tervezés célja, hogy a regionális operatív program elkészítésénél figyelembe vegyék a régió különböző szintjeinek, azaz a kistérségeknek, a megyei jogú városoknak, illetve a megyéknek az igényeit és érdekeit. A munkába közigazgatási szakembereket, tudósokat, civil szervezeteket szeretnének bevonni.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!