2p

Az idei esztendőt az zöld alkotmányozás évévé nyilvánítja a környezetvédelmi minisztérium - jelentette be Fodor Gábor tárcavezető.

Egy több évtizedre szóló környezetvédelmi stratégiai programot kívánunk megfogalmazni, ami kiinduló pontot jelenthet a mindenkori kormányok számára - közölte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter az SZDSZ Heves Megyei Választmányának ülését követő sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a középpontba a nemzeti éghajlatvédelmi stratégiát, a fenntartható fejlődést, az energiatakarékosságot és a megújuló energiaforrások terjesztését kívánja állítani a tárca.

Fodor Gábor sikeresként értékelte az általa vezetett minisztérium tavalyi tevékenységét. Szerinte ennek legfontosabb jele volt, hogy jó értelemben véve politikai üggyé vált a környezetvédelem Magyarországon, vagyis a választópolgárok többsége alapvetően fontos politikai kérdésnek tartja a környezetvédelmet.

Kitért arra, hogy a környezetvédelmi tárca megerősödése költségvetési pozíciója alapján is lemérhető, hiszen a megelőző évhez képest, mintegy 20 százalékkal, 76 milliárd forintról 97 milliárd forintra nőtt a minisztérium büdzséje. Ennek nyomán jelentősen meg kívánják erősíteni a természetvédelmi őrszolgálatot. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 200-ról 280-ra, vagyis történelmi csúcsra növelik a természetvédelmi szolgálat létszámát - ismertette Fodor Gábor.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!