A Tarjánhő Kft. húsz évre szóló hőszolgáltatási szerződést kötött a beruházó Perkons Kft.-vel, az erőmű a szolgáltató éves hőigényének 42 százalékát elégítené ki - mondta Kiss József. A tíz év alatt megtérülő, 2,5 milliárd forintos beruházást a Perkons Kft. finanszírozza, a hőszolgáltatónak csak a hővásárlásban van érdekeltsége - tette hozzá.
A szerződés értelmében a Perkons Kft. Salgótarjánban, a Tarjánhő közelében lévő területen saját költségén valósítja meg a gázmotoros kiserőművet, és melegvíz formájában szolgáltat hőt a Tarjánhőnek, amiért a cég hődíjat fizet. Kiss József rámutatott: az erőműből vásárolt hő kedvező ára ellenére nem lehet azt ígérni, hogy kevesebbet fizetnek majd a fogyasztók is, az viszont igen, hogy a távhőár-növekedés mértéke elmarad a gázár drágulásától.
Az ügyvezető igazgató hozzátette: a kilenc megawatt áram- és ugyanekkora hőkapacitású gázmotoros erőmű az engedélyek megszerzésének függvényében már december elejétől, csúszás esetén viszont csak a következő fűtési szezontól működhet.
Salgótarjánban folyamatban van egy biomassza-erőmű megvalósítása is az EETEK Holding Zrt. beruházásában, a Tarjánhő évi 160 ezer gigajoule hőenergiát vesz majd át a beruházótól az erőmű elkészültét követően. A faaprítékot és tűzifát felhasználó létesítmény 2008 végén, 2009 elején kezd működni.