Győrffy Gábor, a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatójának előterjesztése alapján a régió 93 települése összesen 804 millió forint támogatásban részesült belterületi útjai burkolatainak felújításához. Két város és kilenc község hulladék-közszolgáltatásainak korszerűsítését összesen 114 millió forintnyi pályázati forrással finanszírozza a testület, míg a szennyvízelvezetés és -tisztítás bővítésére közel 220, a régió négy kórházának gép-műszer beszerzésére 54 millió forintnyi céltámogatást ítélte oda.
A területfejlesztési programokra szánt testületi keretből hét pályázó összesen 202 millió forinttal részesült. Többek között 53 millióval támogatják a sármelléki Fly Balaton Repülőtér feljáróútjának, autóbusz- és személygépkocsi parkolójának kialakítását és 32 millióval a celldömölki Vulkán-fürdő építését.
A címzett támogatások későbbi odaítéléséhez 26 település oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi intézményének felújítását, építését célzó pályázati rangsorát alakította ki a tanács. A decentralizált szakmai fejlesztési programok 456 millió forintnyi keretére a nyár végéig nyújthatók be az őszi elbírálásra kerülő pályázatok. Regionális innováció támogatására 360 millió forint, később felosztandó keret áll a nyugati régió fejlesztési tanácsa rendelkezésére ebben az évben - hangzott el a testület ülésén. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Folytatódik a regionális térségfejlesztési konferencia-sorozat
25 százalékos előleg a strukturális alapok támogatásából
Decentralizálni kell a területfejlesztést
2,8 milliárd forintot szánnak nyugat-dunántúli fejlesztésekre
A hatáskörébe utalt 2,826 milliárd forintos idei decentralizált önkormányzati, területfejlesztési és innovációs támogatási előirányzatnak a felét ítélte oda a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NyRFT) szerdán, Zalaegerszegen tartott ülésén.